Rengeteg pénzt veszít a WHO az USA kilépésével

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tagállamai 400 millió dolláros (mintegy 159,7 milliárd forint) költségcsökkentésről egyeztetnek, miután az Egyesült Államok január végén bejelentette hogy kilép a szervezetből – derült ki egy hétfőn közzétett dokumentumból.

A szervezet éves végrehajtó tanácsi ülésén Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató egyúttal megvédte az ügynökség munkáját és a közelmúltbeli reformokat, majd megismételte az Egyesült Államokhoz intézett felhívását, hogy gondolják át kilépést, és kezdjenek párbeszédet a WHO-val a további változásokról. „Örömmel fogadnánk az Egyesült Államok és valamennyi tagállam javaslatait arra vonatkozóan, hogy hogyan tudnánk jobban szolgálni önöket és a világ népét” – mondta Gebrejeszusz.

A költségvetés csökkentését a jövő hétig tartó, Genfben megrendezett végrehajtó tanácsi ülésen vitatják meg, amelyen a tagállamok képviselői az ügynökség finanszírozásáról és a 2026-2027-es időszakra vonatkozó munkájáról tárgyalnak. A végrehajtó tanács a hétfőn közzétett dokumentum szerint a költségvetés alapprogramokra vonatkozó részének az előirányzott 5,3 milliárd dollárról 4,9 milliárd dollárra való csökkentését javasolja. Ez része a 2026-2027-es időszakra eredetileg javasolt 7,5 milliárd dolláros tágabb költségvetésnek, amely a gyermekbénulás felszámolására és a vészhelyzetek kezelésére szánt összegeket is tartalmazza. „A legnagyobb pénzügyi befizető távozásával a költségvetés nem maradhatott a megszokott formában” – olvasható a dokumentumban.

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése után nem sokkal kezdeményezte az Egyesült Államok kilépését a WHO-ból. A kilépési folyamat egy évig tart. Az Egyesült Államok a WHO legnagyobb kormányzati befizetője, a teljes költségvetés mintegy 18 százalékát biztosítja. A WHO már közvetlenül az USA bejelentése után is elrendelt néhány költségcsökkentő intézkedést. Az Egészségügyi Világszervezetet részben a tagállamok által fizetett tagdíjból, másrészt önkéntes adományokból és beruházásokból finanszírozzák. Egyes programok költségvetésének kétharmadát mindössze öt donorország biztosítja.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!