Koronavírus: meddig marad meg a védettség?

Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) a legfrissebb információk alapján új útmutatót adott ki a COVID-19-ből felépült betegek számára. Ebben arra is kitérnek a szakemberek, hogy mennyi ideig képes az egyszer már megfertőzödött személy ellenállni az új koronavírus ismételt támadásainak.

A CDC útmutatója szerint azokat a COVID-19-en átesett embereket, akiknél a koronavírusteszt pozitív eredményt, legfeljebb három hónapig nem kell karanténba helyezni, illetve nem kell újból tesztelni mindaddig, amíg nem jelentkeznek náluk tünetek. Azokat viszont, akiknél a COVID-19 első lezajlása után három hónapon belül ismét tünetek lépnek fel, újra meg kell vizsgálni, amennyiben a tüneteket más kiváltó ok vélhetően nem idézhette elő. A három hónapos becsült védettségi szakaszban a pozitív teszteredmények ellenére az érintettek másokat nem fertőznek meg. A hivatal azonban egyértelművé tette, hogy ha valaki kigyógyult a betegségből, még nem jelenti, hogy automatikusan három hónapos immunitást szerzett volna, és az antitestjei is mozgósítva vannak. A legfrissebb adatok egyszerűen csak arra utalnak, hogy az eredeti fertőzést követő három hónapon belül nem szükséges újra tesztelni valakit, kivéve, ha az érintett személy a COVID-19 tüneteit mutatja, és a tünetek nem társulhatnak más betegséghez.

covid-19 immunitás
A SARS-CoV-2 elleni immunitás időtartama ma még nem egyértelmű, de sejthető. Fotó: Getty Images

A COVID-19 ellenanyagairól és az újbóli megfertőződésről még mindig keveset tudunk. Mivel a vírus egyelőre nagyon újnak számít, a szakértők nem tudják egyértelműen megmondani, mennyi időre alakulhat ki valakinél immunitás a betegség után. Egy Kínából származó, júniusban közzétett tanulmány megállapította, hogy a COVID-19-betegek jelentős részénél a fertőzés után két vagy három hónappal az immunitás csökken. Ez azonban csupán egy kisebb vizsgálat volt, és csak tünetmentes betegeket vizsgált.

Sokáig megmaradhat valamilyen fokú védelem

Más szakértők úgy vélik, hogy valószínűbb, hogy az ellenanyagok hatóereje idővel csökken ugyan, de továbbra is fennáll bizonyos szintű védelem. Ennek köszönhetően a szervezet immunválaszának aktiválásáért felelős sejtek, az úgynevezett B-sejtek és T-sejtek, amelyek tulajdonképpen "emlékeznek" a vírus leküzdésére, újraindíthatják az ellenanyagok termelését, ha a vírus újra támadna. Erről Christine Bishara, a New York-i Fromside Medical egészségügyi szolgálat vezetője beszélt a HuffPostnak . A szakértő azt is megjegyezte, hogy azok, akik újbóli koronavírusfertőzést tapasztaltak, valószínűleg nem teljes mértékben gyógyultak meg a COVID-19-ből.

A CDC új karantén-útmutatója szerint a COVID-19-ből való kilábalás után néhány hónapon belül nem lehet visszatérni a járványt megelőző életünkhöz. Noha a szakértők szerint valószínűtlen, hogy valaki újból megfertőződjön, de ezt nem lehet 100 százalékos biztonsággal kijelenteni. Ha valakinél csak nemrégiben diagnosztizálták a COVID-19-et, könnyen megfertőzhet másokat, attól függően, hogy hol tartózkodik a betegség során. Enyhe lefolyásnál a tünetek első megjelenése után mintegy 10 napig adható át másoknak a betegség. A súlyosabb esetekben a betegség kezdeti tünetei után akár 20 napig is megmaradhat a fertőzőképesség.

Az antitestek 3 hónapig fennmaradnak

Lauren Rodda, a washingtoni egyetemi egyetem immunológus kutatója azt mondta a Healthline magazinnak , hogy nem tudni, vajon az embereknek van-e megfelelő immunvédettségük az újrafertőződés ellen, mert a szükséges tanulmányokat még nem végezték el. "Ehhez nagy számú populáció újbóli expozíciójának nyomon követésére és a betegség diagnosztizálására van szükség" - jelentette ki. Hozzátette, hogy a kutatócsoportja és mások is sok munkát végeznek ezen a területen, és kimutatták, hogy a vírus elleni antitestek legalább 3 hónapig fennmaradnak. Egy megjelenés előtti tanulmányukban kimutatták, hogy ez még enyhe tünetekkel küzdő embereknél is előfordul. Sőt az eredményeik szerint az immunitás sokkal hosszabb ideig tarthat.

Immunrendszerünk "memória" T-sejtjei nyomon követik a korábban már látott vírusokat. Az immunsejt-memória lehetővé teszi a sejtek számára az ismételten megjelenő betolakodók felismerését és leküzdését. Ez alól a koronavírusok sem kivételek. Részletek!

Steven Sperber, a Hackensack Egyetemi Orvosi Központ fertőző betegségek osztályának vezetője azonban felhívta a figyelmet, hogy még mindig nagyon sok a megválaszolatlan kérdés a SARS-CoV-2-vel kapcsolatban. A többi között: meddig tart a védelem a fertőzés után? Van-e olyan tényező (például a beteg életkora vagy a betegség súlyossága), ami befolyásolja az immunitást? Hogyan lehet a legjobban mérni az immunitást (például antitestek mérésével, vagy van-e specifikus antitesttípus mérésre)? Meddig tart a védelem az oltás után?

A szakember szerint jelenleg arra sem adhatunk biztonságos választ, hogy akinek pozitív az antitesttesztje, immunis-e a vírusra. Az antitestek jelenléte csak azt jelenti, hogy a múltban ki voltunk téve a vírusnak. Kifejtette, hogy bizonyos fertőzések esetén az antitestek védelmet nyújthatnak az újrafertőződés ellen. Mások számára nem akadályozzák meg az újbóli fertőzést , de a tünetek enyhébbek lehetnek. További esetekben pedig az antitestek egyáltalán nem nyújthatnak védelmet. Sperber ezért azt tanácsolja, hogy mindaddig, amíg nem értünk meg többet a SARS-CoV-2 elleni immunitásból, a legjobb, ha továbbra is gyakoroljuk az eddigi óvintézkedéseket, például a fizikai távolságtartást és maszkviselést.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra