Alrovatok
Mi az oszteokondróma?
Az oszteokondróma egy olyan jóindulatú csonttumor, amelyből jellemzően egy-egy alakul ki a csontokon. Ritkábban, de kialakulhat többszörösen is. Ebben az esetben számos csontkinövés jelenik meg a hosszú csöves csontok ízület felőli végén, ott, ahol már szivacsos a csontállomány.
Az elhízottaknak ettől kell tartaniuk
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutatási Hivatala és az Európai Elhízástudományi Társaság közösen adtak ki a közelmúltban figyelmeztetést: világméretű járványként terjed az elhízással összefüggésben növekedő rákkockázat. Nemcsak számos ráktípus kialakulásának rizikóját növeli a túlsúly, hanem a már daganattal diagnosztizált betegek gyógyulási esélyeit is rontják a többletkilók.
A rákból rendszeres mozgással lehet felépülni
A rendszeres testmozgás tudvalevően csökkenti a rák kialakulásának esélyét. Különböző tanulmányok erősítették meg, hogy az aktívan sportoló nők körében 25 százalékkal kisebb a mellrák kialakulásának kockázata. A testgyakorlás védőszerepe más daganatfajtákra is igaz, többek között a tüdő, a vastagbél és prosztatarákra is.
Kiderült, kiknél halálos a prosztatarák
A vastagabb derekú férfiaknál magasabb az agresszív prosztatarák kifejlődésének kockázata - mutatták ki az Oxfordi Egyetem kutatói. Nyolc európai országból 140 ezer férfi egészségügyi adatait elemezve a szakemberek megállapították, hogy 10 centiméterrel nagyobb derékbőség esetén 13 százalékkal növekszik a betegség kialakulásának a kockázata.
Cukoroldattal vizsgálhatók az agydaganatok
A mágneses rezonancián alapuló képalkotás (MRI) alapvető szerepet játszik az agyat érintő daganatos megbetegedések diagnosztikájában és a betegségek stádiumainak meghatározásában. Eddig kontrasztanyagokat használtak e vizsgálatoknál, de kiderült, hogy az intravénásan beadott glükóz agyon belüli eloszlásának MRI-vizsgálata is alkalmas lehet az agydaganatok diagnosztizálására.
Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.