Börtönre ítélték a lúgosító diéta kitalálóját

A következő néhány hónapot börtönben kell töltenie Robert O. Youngnak, a népszerű lúgosító diéta kitalálójának. Az ítélet szerint jogosulatlanul kezelt a villájában betegeket, pedig semmilyen orvosi vagy tudományos végzettsége nincsen.

Robert O. Young A PH-csoda című könyvével vált híressé: ebben azt állítja, hogy minden betegséget a szervezet elsavasodása okoz. A könyv megjelenése óta többször bebizonyították, hogy semmi alapja az állításainak - ennek ellenére divat lett lúgosító diétát folytatni - írja az Index.hu.

bíró
A kuruzslás a fejlett világban sehol sem bocsánatos bűn

Youngot azért vették őrizetbe, mert beperelték egy rákos nő halála miatt. Naima Houder-Mohammed mellrákban szenvedett, családja szerint pedig Young összesen 62 700 fontot kapott tőle szaktanácsadásra és kezelésre. Utóbbi túlnyomó részt intravénásan adott szódabikarbóna-oldatból állt.

A nő három hónapot töltött Young villájában, vagyis csodafarmján, ahogy ő nevezte. Csak akkor ment kórházba, amikor állapota kritikussá vált, de akkor már nem tudtak segíteni rajta.

Míg a lúgosítás elméletének kidolgozójára több év börtön várhat egy intravénás szódabikarbóna miatt bekövetkezett halálesetért, mára egész iparág épült az elméletre, hogy bizonyos ételekkel az emberek szabályozhatják a szervezetük kémhatását. Mi az igazság a lúgosításról? Részletek!

Youngot három évre ítélte a bíróság, de ebből csak nyolc hónapot kell börtönben töltenie, mert számos egyéb körülményt figyelembe vesznek. Például azt, hogy az elmúlt egy évet házi őrizetben töltötte, és valószínűleg jó magaviselete miatt is hamarabb szabadulhat.

Forrás: Index.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.