Aggasztó felfedezés a női ráktúlélőkről: tartós panaszok gyötrik őket

Egy új tanulmány szerint a férfi túlélőkkel összehasonlítva a női ráktúlélőknél gyakrabban jelentkezik krónikus fáradtság és depresszió.

A rákot túlélő nők nagyobb valószínűséggel küzdenek krónikus fáradtsággal és depresszióval, mint a férfiak – derült ki egy új kutatásból. Az eredményeket nemrég mutatták be az Amerikai Rákkutató Társaság éves ülésén Chicagóban – írja az NBC News.

A sikeres kezeléssel sem érnek véget a panaszok

A kutatás arra is rávilágít, hogy hátramaradó tüneteik miatt nők kisebb valószínűséggel vesznek részt szabadidős fizikai tevékenységekben, ami idővel súlyosbítja tüneteiket és rontja életminőségüket. Az új eredmények korábbi kutatásokra épülnek, amelyek szerint a nőknél súlyosabb mellékhatások jelentkeznek a rákkezelés során, mint a férfiaknál. Azt is aláhúzzák, hogy a rákkezelésnek milyen „nagyon is valós következményei” lehetnek a nőkre nézve, miután betegségük már a gyógyulás stádiumába lépett. „A jövőben a rákkezelések egyre hatékonyabbá válnak, és a rákot inkább krónikus betegséggé változtathatják” - mondta Dr. Unger, aki a rákbetegek életminőségét tanulmányozza. "Érthető módon azonban, a betegek nemcsak élni akarnak, hanem jól is akarnak élni. Tehát ez az a terület, ahol kutatásunk valóban segít irányt mutatni".

ráktúlélő nők, depresszió
Az eredmények azt sugallják, hogy a rák utáni terápiás programokban a testmozgásnak prioritást kell kapnia. Fotó: Getty Images

Dr. Simo Du, a tanulmány vezető szerzője észrevette, hogy a klinikáján sokkal több női, mint férfi ráktúlélő panaszkodott fáradtságra, ami megnehezítette számukra olyan egyszerű tevékenységek végzését is, mint a bevásárlás, öltözködés, zuhanyzás. Annak érdekében, hogy jobban megértsék, a különbség hogyan befolyásolta a betegek életminőségét, Du és kollégái 1555 felnőtt ráktúlélő válaszait elemezték. A résztvevők olyan kérdésekre válaszoltak a többi között, hogy például reménytelennek érzik-e magukat, küzdenek-e rossz étvággyal, tapasztalnak-e alvászavarokat és vannak-e önkárosító gondolataik. Emellett kérdőíveket töltöttek ki arról is, hogy milyen típusú fizikai tevékenységeket végeznek.

Miért rosszabb a nők életminősége a rák után

A tanulmány megállapította, hogy a férfi túlélőkhöz képest a női ráktúlélők 69 százalékkal nagyobb valószínűséggel számoltak be rák okozta fáradtságról és 58 százalékkal nagyobb valószínűséggel depresszióról. Bár a fáradtságról már ismert, hogy  a rákbetegek több mint 80 százalékát érinti, a tanulmány szerint a nők mégis másfélszer nagyobb valószínűséggel tapasztalják, mint a férfiak. „A rákkezelések az egész szervezetre hatással vannak, mivel a rákos és az egészséges sejteket egyaránt elpusztíthatják” - mondta Carolyn Gotay, rákkutató. „Ezek a hatások a kezelés befejezése után hónapokig vagy évekig fennmaradhatnak, és a túlélőknél a süketségtől a meddőségig számos egészségügyi problémát okozhatnak.”

A rák okozta fáradtságot és depressziót okozhatja maga a rák, vagy az általa okozott egyéb egészségügyi állapotok is. Továbbra sem tisztázott viszont, hogy miért a nők azok, akik leginkább elszenvedik ezeket a hatásokat. A szakértőknek ezzel együtt van néhány elméletük. A kutatások azt mutatják, hogy a nők immunválasza erősebb a kezelésekre, ami erősebb gyulladást okoz. Du szerint a nők esetében a gyógyszerek kiürülése is lassabb, ami a gyógyszerek magasabb koncentrációjához vezet a szervezetükben, így erőteljesebb tünetekhez.

A nőknél nagyobb valószínűséggel alakulnak ki olyan rákos megbetegedések is, amelyeket alapvetően hormonterápiával kezelnek, így ez nagyban hozzájárulhat a fáradtsághoz és a depresszióhoz” - mondta Du. Szerinte az is lehetséges, hogy a társadalmi nemi normák is szerepet játszanak. „A nőkre jellemzően több feladat hárul, mint például a gyermekek gondozása és a házimunka, ami növelheti a stresszt, egyben hozzájárulhat a fáradtsághoz és a depresszióhoz” - mondta.

A testmozgás lehet a kulcs

A tanulmány azt is megállapította, hogy az összes ráktúlélő közül azoknál, akik mérsékelt testmozgást végeztek, például sétáltak vagy kerékpároztak, 50 százalékkal alacsonyabb volt a rák okozta fáradtság kockázata. Azok, akik intenzívebb tevékenységben vettek részt, nem tapasztaltak javulást az energiájukban. Eközben mind a mérsékelt, mind az erőteljes aktivitás a depresszió kockázatának jelentős csökkenésével járt együtt a kutatás szerint.

Összességében az eredmények azt sugallják, hogy a rák utáni terápiás programokban a testmozgásnak prioritást kell kapnia. „Mindig gyógyszereket írunk fel, hogy segítsünk a rák túlélőinek megbirkózni a tartós tünetekkel, de a rákkal kapcsolatos fáradtság esetében a testmozgás talán valóban jobban működik, mint a gyógyszeres beavatkozások” - mondta Du.

A kutatók remélik, hogy a tanulmány segíthet elfogadtatni azt a gondolatot, hogy teljesen rendben van, ha valaki nem érzi jól magát a rák túlélése után. „Amikor az emberek túlélik a rákot, és fáradtság vagy depresszió gyötri őket, azt gondolják, hogy valami baj van velük, mert nem hálásak. De nem szabad, hogy egyedül érezzék magukat, vagy úgy érezzék, hogy hibásak.”

Magyarországon a Semmelweis Egyetem Nőgyógyászati Onkológiai Osztályán van lehetőség pszichológiai támogatás igénybevételére daganatos betegek számára. Pszichológus segíti a betegeket a betegség elfogadásában és a kezelések során felmerülő lelki nehézségek feldolgozásában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.