Magyar siker a mellrák feltárásában

Az emlődaganatok és áttéteik családfáját, filogenezisét írja le, és ezzel segíthet a primer daganat, illetve az áttétek kezelési sorrendjének felállításában a Semmelweis Egyetem munkatársainak közreműködésével készült nemzetközi kutatás, amelyet a Nature Communications tudományos folyóirat ismertetett.

A Semmelweis Egyetem csütörtöki közlése szerint Kulka Janina, a II. Sz. Patológiai Intézet igazgatóhelyettese több mint egy évtizede foglalkozik a primer emlőtumorok és áttéteik egymáshoz való viszonyával. Kutatásai során viszonylag korán kiderült - és több párhuzamos, egymástól független kutatás is bebizonyította -, hogy az elsődleges és az áttétes tumor között számtalan eltérés figyelhető meg. Ez alapjaiban változtatta meg a daganatos betegek kezelését, mivel hagyományosan minden tumor esetén ugyanazt a terápiát alkalmazták egy-egy páciens esetén, ma már azonban megfogalmazott irányelv, hogy áttétes emlőtumor nál az áttétből újra meg kell határozni a terápia alapjául szolgáló paramétereket - idézi fel a közleményben Kulka Janina.

mammográf
Mammográfiás felvétel készül. A klinikumban használható kutatási eredmények születtek

A Nature-ben megjelent cikk egy mélyrehatóbb, szintén többéves vizsgálatsorozat eredménye: Székely Borbála onkológus rezidens, aki jelenleg a Yale Egyetemen tartózkodik egyéves ösztöndíjjal, PhD-hallgatóként kezdett el Kulka Janinával dolgozni. A boncolási anyagarchívumot áttekintve mintegy hatvan esetet gyűjtöttek össze a primer és az áttétes tumorok szövettani leírásával és a betegek kórtörténetének feldolgozásával. Székely Borbála az amerikai MD Anderson Cancer Center ösztöndíjasaként lépett kapcsolatba az Institut Jules Bordet munkatársával, Christine Desmedttel, aki szintén hasonló kutatással foglalkozott. Végül a kutatók csaknem hatvan esetből választották ki azt a tízet, amelyből a széleskörű szakmai összefogással készült cikk megszületett.

A mellrák érzékeny téma: gyakorisága folyamatosan nő, a kockázati tényezőit és a lehetséges óvintézkedéseket tekintve ugyanakkor előfordulnak ellentmondások is. Részletek!

A Nature Communications által közölt cikk a tumorok törzsfejlődését írja le, egyfajta családfát rajzolva fel. A filogenezis leírása segített feltérképezni az elsődleges és az áttétes tumorok között kialakult különbségeket, az áttétek kialakulásának különböző folyamatait: a metasztatikus progenitor sejtpopulációból induló metasztatikus kaszkádot, a heterogén primer tumorok eltérő klónjaiból származó heterogén áttétképzést és a "horizontális", vagyis metasztázisból eredő további áttétképzést.

Az eredmények alapján levont következtetések között Kulka Janina megemlítette, hogy csak csontáttét jelenléte esetén érdemes lehet először a primer tumort eltávolítani, mielőtt újabb áttétek alakulnának ki, oligometasztatikus (kevés áttéttel járó) betegségben pedig az áttétek eltávolítása lehet kedvező hatással a betegség lefolyására. A kutatás azért is jelentős, mert a klinikai gyakorlatban használható eredményekről van szó. Kiderült tovább, hogy minél később alakul ki az áttét, annál jobban különbözik az elsődleges tumortól - összegez a közlemény.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!