Jelek, melyek tüdőrákra figyelmeztethetnek

A daganatos betegségek közül világszerte a tüdőrák szedi a legtöbb áldozatot. Magyarországon is ez a második leggyakrabban előforduló rák, annak ellenére, hogy ez lehetne az egyik leginkább megelőzhető daganattípus, hiszen a daganatok nagy többségét bizonyítottan a dohányzás váltja ki. A következőkben a figyelmeztető jelekre hívjuk fel a figyelmet.

A tüdőtumorok 85-87 százaléka az aktív, 3-5 százaléka pedig a passzív dohányzással hozható összefüggésbe. A betegség leggyakrabban 50-70 éves kor között fordul elő. Fontos tudni, hogy a tüdőrák alattomosan fejlődik ki: a korai stádiumban a legtöbbször semmiféle figyelmeztető tünete nincsen. Ahogy azonban a betegség egyre inkább a előrehalad, különféle panaszokat is okozhat.

Nem múló köhögés

Köhögni időnként mindenki szokott - ez egy teljesen normális reakció, amely hátterében irritáció vagy fertőzés is állhat. Ám, ha a köhögés nem akar múlni, tehát legalább három hétnél régebb óta tart - minden fajta egyéb fertőzésre utaló panasz (például láz) nélkül - akkor mindenképpen forduljunk orvoshoz. A köhögés száraz is lehet, de váladékfelköhögéssel is járhat, sőt esetekben vállba vagy karokba kisugárzó fájdalom is kísérheti.

A nem múló köhögés is tünet lehet
A nem múló köhögés is tünet lehet

Mellkas- és hátfájdalom

A daganat átterjedhet a csontokra vagy a mellhártyára is, ilyenkor pedig a köhögés, a nevetés, vagy akár a mély lélegzetvétel is komoly fájdalommal járhat. A fájdalom a nyakba, hátba, vállba, karokba is kisugározhat, intenzitása pedig a daganat elhelyezkedésétől függ. Ha legalább négy héten keresztül megmagyarázhatatlan mellkasi vagy hátfájdalmat tapasztalunk, keressük fel orvosunkat.

Nehézlégzés, légszomj

A légszomj és a könnyű kifulladás a tüdőrák egyik legjellegzetesebb tünete, amely a tüdődaganatos betegek mintegy 90 százalékánál jelentkezhet. Természetesen más betegségekre is utalhatnak ezek a tünetek (például krónikus bronchitisre, vérszegénységre, keringési problémákra vagy fertőzésekre), de ezek közül egyiket sem szabad félvállról venni, érdemes minél gyorsabban kivizsgáltatni magunkat.

Mit kell tudni a tüdőrák kezeléséről ?

Véres köpet

Mindenképpen aggodalomra okot adó jelenség, ha vért köhögünk fel vagy véres köpetet ürítünk, ezért a panasz jelentkezése esetén haladéktalanul keressük fel az orvosunkat.

Rekedtség

A rekedtséget okozhatja fertőzés, allergia, vagy akár a refluxbetegség is - ám jó, ha tudjuk, hogy akár tüdőrák is állhat a panasz mögött. A tumor ugyanis nyomhatja, irritálhatja a hangszálakat vagy éppen az azokat irányító idegeket is.

Gyakori fertőzések

A tüdődaganat elzárhatja a légutak egy részét, így könnyebben alakulnak ki fertőzések, valamint a gyógyszerek is nehezebben juthatnak el az adott helyre. Ez pedig gyakori, nehezen gyógyuló, gyógyszeres kezelésre nem reagáló betegségeket eredményezhet.

A körmök megváltozása

A szervezet oxigénhiányos állapotára utal az, ha az ujjakon és a lábujjakon található körmök formája, állapota megváltozik, - például a körömágy felpuhul és érzékennyé, sérülékennyé válik. A jelenség a tüdődaganatos betegek mintegy 30 százalékánál jelentkezik - ám egyéb tüdő- vagy keringési problémák is okozhatják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Az északi tájakon nagyrészt felhős idő valószínű, de a déli és keleti megyékben több helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Északkeleten és a délnyugati tájakon helyenként lehet kisebb eső, zápor. Az Észak-Dunántúlon kevés helyen megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként Borsodban és környékén ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!