Rák miatt műtötték Gordon Ramsay sztárséfet

Rosszindulatú elváltozást diagnosztizáltak Gordon Ramsay-nél, sőt, már túl is van a műtéti beavatkozáson.

A diagnózis szerint bazálsejtes karcinóma, avagy bazalióma alakult ki Ramsay arcbőrén. A hírt a sztár maga osztotta meg egy, az Instagram-oldalára feltöltött fotóval, amelyen egy kötés látható a bal füle alatt. A poszt szerint már el is távolították a daganatot a bőréről. A világhírű séf a történtek kapcsán a fényvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet.

Mi a bazalióma?

Mint azt korábban megírtuk, a bazalióma a leggyakrabban előforduló bőrráktípus Magyarországon. Elsősorban a napfénynek kitett testrészeken szokott kialakulni, így például az arcon, fülön, mellkason, háton, kopasz embereknél a fejbőrön. Többnyire az 50 év felettieket érinti. Korai felismerését nehezíti, hogy nem feltűnő a megjelenése, akár nehezen gyógyuló pattanásnak is hihetik az érintettek. Szerencsés helyzet ugyanakkor, hogy kevésbé agresszív, mint akár a melanóma, illetve ritkán ad áttéteket a szervezetben. Hajlamos viszont a kiújulásra.

A korán felfedezett bazalióma akár speciális krémmel, fagyasztással is megszüntethető. Ha viszont mélyebbre terjed a bőrben, akkor sebészi úton kell eltávolítani. Amennyiben a daganat elhelyezkedése, mérete nem teszi lehetővé a műtétet, úgy sugárkezelés vagy kemoterápia kínálhat megoldást a gyógyulásra.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.