Bőrrákfajta, amely hajlamos a kiújulásra

Hazánkban a leggyakoribb rosszindulatú, illetve részlegesen rosszindulatú bőrdaganat a basalioma. Azért nevezhetik részlegesen rosszindulatúnak, mert csak igen ritkán ad áttétet. Ami miatt viszont rendszeres bőrgyógyászati ellenőrzést tesz szükségessé, az a kiújulásra vonatkozó fokozott hajlama.

Ezek a leggyakoribb bőrdaganatok .

A basalioma (carcinoma basocellulare) általában lassan növekvő, a hám legalsó rétegéből kiinduló bőrrákfajta, ami leggyakrabban a fénynek kitett helyen, arcon, fülön, mellkason, háton, kopasz fejbőrön jelenik meg. Elsősorban az ötven év feletti korosztályt érinti, de ez nem jelenti azt, hogy fiatalabbaknál ne fordulna elő - igaz, gyerekeknél csak nagyon ritkán jelenik meg. A férfiak gyakrabban érintettek, mint a nők, a sötét bőrtípusúak viszont szinte nem is találkoznak ezzel a bőrdaganattal.

A basalioma korai felfedezését nehezítheti, hogy nem feltűnő a megjelenése, sokszor egy rózsaszín foltnak, nem gyógyuló pattanásnak, vagy gyöngyházas szélű képletnek tűnik. Általában ép bőrön alakul ki, nem előzi meg úgynevezett rákmegelőző jóindulatú daganat.

A basalioma korai felfedezését nehezítheti, hogy nem feltűnő a megjelenése.
A basalioma korai felfedezését nehezítheti, hogy nem feltűnő a megjelenése. Fotó: Getty Images

A basalioma egyik rizikófaktora a korábbi basalioma

A basalioma kialakulásának több rizikófaktora ismert, amelyek közül az egyik legáltalánosabb az UV-sugárzás. Szinte minden bőrdaganatra igaz, hogy elsősorban a napfénynek tartósan kitett testfelületeken alakulnak ki, főként olyanoknál, aki sokat tartózkodtak a napon megfelelő fényvédelem nélkül, szoláriumoztak, többször leégtek.

"Szerencsére nagyon sokat lehet tenni a fényvédelem érdekében megfelelő, magas faktorszámú készítményekkel és teljes testet takaró, szellős öltözékkel. A szolárium használatát pedig nagyon régóta nem javasoljuk, hiszen tudományosan bizonyított az UV-sugárzás és bőrrák közötti összefüggés" - ismerteti dr. Borbola Kinga , az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus.

A szakember szerint a másik fontos rizikófaktor a basalioma tekintetében az, ha már egyszer valakinél kialakult bőrdaganat. Ilyenkor jóval nagyobb az esély a következő években arra, hogy újabb alakuljon ki, akár ugyanazon a testtájon, akár máshol. Ez tehát azt jelenti, hogy akinél már diagnosztizáltak basaliomát, vagy bármilyen bőrdaganatot, a továbbiakban nemcsak változás, gyanús tünetek esetén kell anyajegyszűrésen részt venni, de évente legalább egyszer, illetve az első 2 évben inkább félévente.

Ugyancsak kockázati tényezőnek számít e tekintetben a férfi nem, a világos bőr, az 50 év feletti életkor és olyan ritkább okok, mint például krónikus hegek, fekélyek , valamint a kemo- és sugárterápia.

Hogyan kezelhető a basalioma?

"Ha bebizonyosodik, hogy basalioma alakult ki a bőrön, többféle kezelés közül választhatunk" - magyarázza Borbola doktornő, majd így folytatta: "Felületes daganat esetén elégséges lehet a speciális krémmel történő kezelés vagy a folyékony nitrogénnel történő fagyasztás. Ha mélyebbre terjedt a daganat, a sebészi kimetszés indokolt természetesen szövettani vizsgálattal, nagyobb elváltozás esetén plasztikai megoldással. Amennyiben a beteg állapota, a daganat elhelyezkedése, mérete nem teszi lehetővé a sebészi eltávolítást, jól tolerálható sugárkezelés is hatékony lehet, valamint a szisztémás gyógyszeres kezelés is jó hatásfokú lehet. Az eltávolítás után 3, majd 6 hónappal fontos a kontroll, amit később évenkénti anyajegyszűrés követ."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!