Bajt jelez, ha már huszonévesen elhízik a férfi

A 30 éves kor előtti elhízás fokozhatja a prosztatarák egy agresszív fajtája kialakulásának kockázatát – derült ki egy friss tanulmányból.

Ismert, hogy az elhízás súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet, de egy svéd kutatás most arra is rávilágít, milyen komoly veszéllyel járhat a fiatalkori súlygyarapodás a férfiaknál. A tanulmányt jegyző tudósok azt írják, hogy azoknál, akik 17 és 29 éves koruk között sokat híznak, megnő a kockázata annak, hogy később a prosztatarák egy agresszív formája alakuljon ki, amelybe aztán bele is halhatnak – írja a WebMD.

mérőszalag, haskörfogat, túlsúly, elhízás
A fiatalkori elhízás a prosztatarák kockázatát is fokozza férfiaknál. Fotó: Getty Images

Az idei Európai Elhízástudományi Kongresszuson bemutatott tanulmány szerzői több mint 258 ezer férfi adatait vizsgálták. Mindannyiuk testsúlyát legalább három alkalommal megmérték 17 és 60 éves koruk között. A legtöbb esetben ez objektív mérést jelentett, de a résztvevők egy kisebb része saját maga mérte a súlyát, illetve emlékezetből idézte fel, hány kilogramm volt korábban. Összességében kirajzolódott, hogy azoknál a férfiaknál, akik évente mintegy fél kilót híztak, 10 százalékkal gyakrabban alakult ki később agresszív prosztatarák, valamint 29 százalékkal magasabb arányban hunytak el a betegség következtében, mint azok, akik stabilan megőrizték súlyukat az évek folyamán.

További elemzések kimutatták, hogy a 17 és 29 éves kor közötti súlygyarapodás hordozta magában a legnagyobb veszélyt. Akik ebben az életszakaszban átlagosan 13 kilogrammal gyarapodtak, azok körében 13 százalékkal növekedett meg a prosztatarák kialakulásának kockázata, míg a betegség okozta halálesetek aránya 27 százalékkal bizonyult magasabbnak ebben a csoportban. Azt egyelőre a tudósok sem tudják biztosan megállapítani, hogy a súlygyarapodás vagy pusztán a hosszú távon fennálló súlytöbblet-e az általuk észlelt összefüggés legfőbb oka. Hangsúlyozták azonban, hogy a fiatal férfiak meredek súlynövekedésének megelőzése elengedhetetlen a prosztatarák megelőzése szempontjából.

A prosztatarák a második leggyakoribb rákos megbetegedés a férfiak körében (a tüdőrák után), évente több mint 1,4 millió esetet diagnosztizálnak világszerte. Egyes kockázati tényezőit, mint az idősebb életkor, a családi előzmények és számos genetikai marker, nem tudjuk megváltoztatni. De amin tudunk, mint például a súlygyarapodás, azon a szakemberek szerint létfontosságú, hogy tényleg változtassunk is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!