Cukorbetegség: minden tizedik magyar érintett

Már elkezdődött az cukorbetegek ez évi legnagyobb sporteseménye, a DiaEuro. A cél: felhívni a figyelmet arra, hogy megfelelő terápiával, gyakori vércukorméréssel és aktív testmozgással cukorbetegen is lehet teljes életet élni.

2015. július 19. és 26. között negyedik alkalommal rendezik meg a cukorbetegek futsal-Európa-bajnokságát – Belgiumtól Üzbegisztánig 17 országból, több mint 200-an játszanak majd a fedett pályákon, hogy bebizonyítsák, a sportban sincs helye a diszkriminációnak. A házigazda a tavalyi győztes, Románia, a mérkőzéseknek pedig Kolozsvár ad majd otthont. A 2012-ben indult DiaEuro célja, hogy felhívja a figyelmet: megfelelő terápiával, gyakori vércukorméréssel és aktív testmozgással cukorbetegen is lehet teljes életet élni.

Minden tizedik magyart érinti a diabétesz , a WHO becslése szerint pedig 2030-ra 366 millió, azaz dupla annyi cukorbeteg él majd a világon, mint az ezredfordulón . Ezért is fontosak az olyan, események, mint a DiaEuro. – A bajnokságra látogatók ugyanis nem csak a futsalmeccseken, hanem különböző workshopokon és a cukorbetegek érdekérvényesítésével kapcsolatos szakmai rendezvényeken is részt vehetnek majd.

A magyar csapat jó eséllyel száll harcba a bajnoki cím megszerzésért, hiszen két éve az aranyérmet sikerült elhozniuk, a tavalyi, balatonfüredi döntőben az 1:1-re végződő játék után pedig csak drámai csatában, büntetőrúgásokkal kaptak ki a román válogatottól. A hazai cukorbetegek futsal-válogatott kerete már majdnem teljes, a tavaszi válogatót követően Hevesi Tamás énekes, pro-licences edző – aki maga is cukorbeteg – azonnal hozzálátott a csapat megszervezéséhez. A pontos névsort a következő hetekben hozzák nyilvánosságra a szervezők.

Hamarosan kezdődik a cukorbetegek legnagyobb sporteseménye

„Büszkék vagyunk rá, hogy az egyetlen, valóban hazai fejlesztésű vércukorszintmérők gyártójaként támogathatjuk a magyar válogatottat, és így elmondhatjuk, nekünk is van egy kis részünk a cukorbeteg teremlabdarúgók két éve tartó sikerszériájában. Bízom benne, hogy jó eredménnyel térnek majd haza Kolozsvárról.” – mondta el Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Kft. ügyvezetője.

„Egyetértünk a DiaEuro céljaival, hiszen ma már szinte minden családban van cukorbeteg, így rendkívül fontos az érintettek társadalmi elfogadottságának előmozdítása. Főleg, hogy aktív testmozgással és megfelelő inzulinterápiával a betegek ma már teljes életet élhetnek.” – mondta Fülöp Rita, a Sanofi Diabétesz Üzletágának vezetője.

Az eredményeket az EB ideje alatt a Facebook-oldalán követheti minden érdeklődő!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!