„Mivel a tünetek enyhék voltak, nem vettem komolyan”

A COPD a tüdő visszafordíthatatlan károsodásával járó, hosszú lefolyású, fokozatosan súlyosbodó betegsége, amely során a légutak beszűkülnek, a tüdőszövet pedig károsodik – lényegében a tüdő gyors öregedése zajlik. A betegség előrehaladása lassítható ugyan, de csak akkor, ha már a kezdeti tüneteket is komolyan vesszük.

A WHO adatai szerint a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) a harmadik vezető halálok világszerte, amely több mint 3,2 millió ember haláláért felelős évente. A 70 év alattiak COPD-s halálozásának csaknem 90 százaléka az alacsony és közepes jövedelmű országokban fordul elő. A becslések szerint Magyarországon a COPD-s betegek száma meghaladhatja a félmilliót, de a betegeknek csak mintegy egyharmada kap kezelést a diagnózis hiánya miatt. A népbetegségnek is nevezhető COPD előrehaladása lassítható, tünetei enyhíthetőek, a betegség azonban nem gyógyítható. A legfőbb kiváltó okai közé tartozik a dohányzás, a légszennyezettség, a kémiai anyagoknak való kitettség és a légúti fertőzések is.

COPD, krónikus obstruktív tüdőbetegség
Ha sem életmódváltással, sem terápiával nem tesznek ellene, a COPD egyre gyorsabban súlyosbodik majd. Fotó: Getty Images

A halogatás nem jó hozzáállás

Judit (61) először 2019-ben fordult orvoshoz tartós köhögés és nehézlégzés miatt. „A tüdőgyógyász kikérdezett a panaszaimról, meghallgatta a tüdőmet. Ezt követte a légzésfunkcióim vizsgálata, ami megmutatta, hogy mennyi levegőt képes a tüdőm megtartani. De szükség volt egy tüdőröntgen elkészítésére is, hogy kizárható legyen az, hogy asztmás vagyok.” Mivel a vizsgálat idején Judit már 15 éve dohányzott – ami a COPD kialakulásának és a tünetek súlyosbodásának legfőbb oka –, az orvos a dohányzás azonnali abbahagyását javasolta.

„Mivel kezdetben a tünetek enyhék voltak, nem vettem elég komolyan ezt a tanácsot, továbbra is dohányoztam – igaz, megpróbáltam kevesebbszer rágyújtani. Az orvos által előírt terápiát sem követtem, mert úgy gondoltam, hogy az a kis köhögés és kifulladás még belefér. Ez azonban – így utólag – már nem tűnik jó hozzáállásnak, mert a következő légzésfunkciós vizsgálat lényegesen rosszabb értékeket mutatott”.

István (57) több mint 30 éve dohányzik, napi egy doboz az adagja. Egy évvel ezelőtt diagnosztizálták COPD-vel. „Szerencsére enyhék a tüneteim, és nem is zavar a mindennapjaimban ez a betegség, néha el is feledkezem róla. Hetente kétszer sétálok egy nagyot, ez 6 kilométer alkalmanként, és bár még nem sikerült letennem a cigarettát, de a közeljövőben újra nekifutok. A javasolt terápiát majd a leszokás után kezdem el – most már tényleg csak hetek, hónapok kérdése, úgy érzem.”

A betegek nem érzik a változtatás sürgősségét

Judit és István példája nem egyedüli. Sokan, akiket COPD-vel diagnosztizáltak, de enyhék a tüneteik, nem érzik a változtatás sürgősségét, vagy úgy tekintenek a betegségükre, mintha ez is a korral járó, lassú lefolyású egészségromlás lenne, amellyel együtt lehet élni, legfeljebb vissza kell majd venni a mindennapok intenzitásából. De messzemenően nem ez a helyzet. Ha sem életmódváltással, sem terápiával nem tesznek ellene, a COPD egyre gyorsabban súlyosbodik majd, jelentősen rontva ezzel a beteg életkilátásait. Az a szemlélet sem állja meg a helyét, hogy úgysincs mit tenni, mert a betegség folyik a maga ütemében. Éppen ellenkezőleg: ma már modern terápiák és a betegek által is könnyen kezelhető, új generációs inhalálókészülékek állnak az orvosok és betegek rendelkezésére.

Nagyon fontos tehát, hogy ha nehézlégzést vagy tartós köhögést tapasztalunk, mielőbb keressük fel orvosunkat, mert a betegség korai felismerése és kezelése javíthatja az életminőséget, illetve lassíthatja az állapotromlást. Megfelelő kezelés hiányában a tünetek biztosan súlyosbodni fognak. Tovább romlik a légzésfunkció, ami fáradékonyságot okoz, ez pedig befolyásolja a mindennapi tevékenységet, munkavégzést is. Állandósul továbbá a köhögés, ami gyakran fokozott nyáktermeléssel jár együtt.

Olyan természetes, mint a légzés – emlegetjük sokszor, bele sem gondolva, mennyien élnek úgy, hogy számukra minden egyes lélegzetvétel küzdelmes. A COPD még mindig a kevésbé ismert betegségek közé tartozik, 3 érintett elbeszéléséből azonban most kicsit jobban megismerhetjük ezt a súlyos kórt.

Mit lehet tenni a COPD ellen?

Mivel a dohányzás egyértelműen a legfőbb oka a COPD kialakulásának és a tünetek súlyosbodásának, ezért a legtöbb, amit a COPD esélyének csökkentéséért tehetünk, hogy nem gyújtunk rá. Ezzel ráadásul nemcsak magunkat, hanem a környezetünket is óvjuk.

Ha pedig már diagnosztizált COPD-betegről van szó, akkor a legfontosabb, hogy az érintett abbahagyja a dohányzást, és a légzési nehézségek ellenére is tartsa fent aktív életmódját, vagyis állapotától függően törekedjen a rendszeres mozgásra. A modern terápiák mellett a COPD sikeres kezeléséhez elengedhetetlen a páciens együttműködése, azaz a terápiakövetés és a megfelelő életmód kialakítása. Aktív évekkel, évtizedekkel ajándékozhatja meg magát az, aki gyorsan és megfelelően reagál arra a COPD diagnózisára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.