Vaspótlás hatásosan, biztonságosan és kényelmesen (x)

A vashiány Magyarországon szinte már népbetegségnek számít: a lakosság nagyjából 60-80 százalékát érintheti legalább egyszer élete során. A vashiánnyal számos kellemetlen, sőt akár súlyosabb panasz is együtt járhat, melyek azonban megfelelő vaspótlással gyorsan és egyszerűen megszüntethetők.

A vas létfontosságú alkotóeleme szervezetünknek. Hiányában romlik testünk oxigénellátása, és sem az izomrendszerünk, sem pedig a sejtjeink nem lesznek képesek megfelelőképpen ellátni feladataikat. A vasat szerveztünk maga nem tudja előállítani, ezért elsősorban a táplálékkal tudunk hozzájutni.

Melyek a vasban gazdag ételek?

A vörös húsokat tartják általában a legjobb vasforrásnak, mert a bennük lévő vas úgynevezett hem-kötésben található, ami előnyt jelent a felszívódásnál. A növényekben is sok vas van, így például a zöld levelesek, a saláták, továbbá a bab, a borsó, a lencse és a zab mind remek vasforrás, bár a bennük lévő nem-hem vasat szervezetünk kevésbé tudja hasznosítani. Azt sem árt tudni, hogy a magnézium és a magas rosttartalmú ételek, továbbá a kávé vagy a tea mind-mind gátolhatják a vas felszívódását, miközben a C-vitamin segíti azt.

A vashiány számos panasszal jár együtt, amelyek azonban megfelelő vaspótlással elmúlnak.
A vashiány számos panasszal jár együtt, amelyek azonban megfelelő vaspótlással elmúlnak. Fotó: Getty Images

Mitől alakulhat ki vashiány?

Vashiányos állapot számos különféle okból kialakulhat: előidézhetik felszívódási zavarok, krónikus megbetegedések, vagy akár egyes gyógyszerek szedése is. De vashiány alakulhat ki versenysport vagy erős fizikai megterhelés esetén, sőt vannak olyan természetes állapotok is, amikor szervezetünknek eleve több vasra van szüksége. Ilyen a gyermek- és serdülőkor, valamint nők esetében a termékeny életszakasz a menstruációs vérvesztés miatt. A két nem vasszükséglete között is nagy különbség van: a férfiak átlagos vasszükséglete napi 10 milligramm, a nőké ennek közel duplája, a terhesség alatt pedig akár a triplája is lehet.

Fontos tehát tudni, hogy a nők vasszükséglete a terhesség és a szoptatás időszakában különösen megnő, ilyenkor ugyanis a növekvő magzat az anyától vonja el a számára szükséges tápanyagokat és nyomelemeket, így a vasat is. Ezekben az időszakokban még fontosabb odafigyelni a vaspótlásra, mivel a vashiány nemcsak az anya, hanem a magzat egészségét is veszélyezteti. A szülés miatti vérveszteség következtében pedig szintén vaspótlásra lehet szükség, akárcsak különböző műtétek vagy sérülések után.

A vashiány tünetei

A vashiány tünete lehet a többi között:

  • a fáradtság, fáradékonyság,
  • a levertség, sápadtság,
  • a szédülés,
  • ha elváltozások jelentkeznek a körmeinken,
  • ha csökken a koncentrálóképességünk.

De a vashiány lehet annak is az oka, ha szinte egyik betegségből a másikba esünk. Ahhoz ugyanis, hogy immunrendszerünk sikeresen fel tudja venni a harcot a különféle fertőzésekkel, nemcsak a vitaminok, hanem a vas pótlásáról is gondoskodnunk kell.

Vashiányos vagyok, mit tegyek?

A vas pótlására már kismértékű vashiány esetén is szükség van, ám enyhe vashiány esetén még elegendő lehet megfelelő, tudatos táplálkozással bevinni szervezetünkbe a vasat. De ha ez nem vezet sikerre, vagy ha a hiány túlzottan jelentős, akkor a vasat gyógyszer formájában célszerű bejuttatni.

Vaspótlás hatásosan és biztonságosan

Ma már számos vastartalmú étrend-kiegészítő elérhető a piacon, fontos azonban tudnunk, hogy ezek a szerek vashiány esetén nem tudnak megfelelő segítséget nyújtani. Az étrend-kiegészítők vastartalma ugyanis általában igen alacsony, mindössze 18 milligramm körüli - melynek csupán mintegy 10 százaléka tud hasznosulni -, ráadásul a tablettákban lévő többi komponens (kalcium, magnézium), meg is kötheti még ezt a kevés vasat is.

Étrend-kiegészítő helyett tehát érdemes inkább olyan recept nélkül kapható gyógyszerkészítményt választanunk, amelynek már jelentős, 100 milligramm körüli az elemi vastartama. Ám ezek közül sem mindegy, hogy melyiket választjuk! A recept nélkül kapható vaspótló gyógyszerek közül hazánkban csak egyetlen olyan van, amelynek a hatóanyagában a szervezetünk számára előnyösebb, három vegyértékű vas-komplex molekula található. Ennek a három vegyértékű vas-komplex molekulának a szerkezete hasonlít leginkább a szervezetünk vasraktáraiban található raktárvashoz, ezért ez könnyebben tud hasznosulni. Ennek a három vegyértékű vas-komplex molekulának a felszívódását sem táplálék, sem más gyógyszerek nem befolyásolják, sőt a felszívódása étkezéssel egyidejűleg szedve még javul is. A molekula eredményességét a vashiány minden stádiumában igazolták, alkalmasnak bizonyult terhesség és szoptatás alatti vashiány megelőzésére is, valamint rendszeres véradóknál is hatásos volt a vashiány kezelésére. Mindezek mellett még túladagolni sem lehet.

Maltofer: a kíméletes és kényelmes vaspótlás

vashiány, vaspótlás

A Maltofer rágótabletta hatóanyaga ez a bizonyos három vegyértékű vas-komplex molekula. A Maltofer rágótabletta hatásos, 100 milligramm vasat jól hasznosuló, egyedülálló formában tartalmazó, már recept nélkül is kapható vaspótló gyógyszer. Biztonságos, mert csak annyi vas szívódik fel belőle, amennyi a szervezet számára szükséges, ezért nem lehet túladagolni. A kellemesen csokoládéízű Maltofer rágótablettának más vaspótlókhoz képest általában jóval kevesebb gyomor-bélrendszeri mellékhatása jelentkezhet. Szedése is kényelmes, mivel étkezéssel együtt bevehető, nem fog kölcsönhatásba lépni sem az elfogyasztott élelmiszerekkel, sem a beszedett egyéb gyógyszerekkel, vitaminokkal vagy nyomelemekkel.

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos idő várható fátyolfelhőkkel, de a délnyugati, déli tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. A reggeli órákban a nyugati határ mentén még előfordulhat kisebb eső, zápor, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk, olykor erős széllökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!