Veszélyes az MRI terhesség alatt?

Várandósokban és szoptatós édesanyákban sokféle bizonytalanság merül fel a képalkotó vizsgálatok kapcsán. Amennyiben azonban szükségessé válik az emlő vizsgálata ebben az érzékeny időszakban, fontos tudniuk, hogy melyik eljárás biztonságos és melyikre mikor lehet szükség.

Terhességi emlőráknak nevezzük, amikor a terhesség alatt, illetve a szülést követő 1 éven belül kerül felfedezésre a betegség. Nagyságrendileg 3000-ből 1 esetben fordul elő. Mivel ebben az időszakban az emlő egyébként is jelentős változásokon megy keresztül, tapintással nem mindig lehet felismerni a daganatot. A képalkotást pedig az befolyásolhatja, hogy az emlőszövet jelentősen megváltozik, sűrűbbé válik mind a terhesség, mind a szoptatás alatt. Ráadásul a kismamák néha halogatják is a kivizsgálást, mondván, ráér akkor, amikor majd vége az érzékeny időszaknak. - Mindezek miatt előfordulhat, hogy már csak későbbi stádiumban sikerül diagnosztizálni az emlőrákot, ami már esetleg nyirokcsomó áttétet is képzett – hangsúlyozza Horváth doktor.  – Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy akkor is minél előbb forduljon orvoshoz egy nő, ha változást tapasztal az emlőiben, amikor éppen várandós vagy szoptat. A kezelőorvos mindenképpen a legbiztonságosabb módon fogja kivizsgálni a panaszait.

Milyen képalkotó eljárások jöhetnek szóba?

Ultrahangos vizsgálat

Mivel ennél a képalkotó eljárásnál nincs sugárterhelés, a terhesség és szoptatás időszaka alatt is biztonságosan elvégezhető. Általában ez az első választandó vizsgálat.

Mammográfia

Mammográfia csak nagyon indokolt esetben történik (leginkább tumorgyanú esetén), különösen az első trimeszterben. Ugyanakkor a mammográfia csupán kis sugárterhelést jelent, és mivel az az emlőre koncentrálódik, csak minimális mértékben éri el a test más részeit. Ennek ellenére a sugárvédelem szigorú betartása fontos, az extra védelem érdekében ólomköpenyt helyeznek a has alsó részére, hogy megvédjék a méhet a sugárzástól.

terhesség
Várandósokban és szoptatós édesanyákban sokféle bizonytalanság merül fel a képalkotó vizsgálatok kapcsán. Fotó: Getty Images

MRI

A mágneses rezonancia vizsgálat nem használ röntgen sugárzást, de a kontrasztanyag, a megnövekedett haskörfogat és az emlő MR vizsgálathoz szükséges hason fekvő testhelyzet miatt kevésbé jön szóba. A kontrasztanyag adása általában relatív ellenjavallatot képez, használata csak indokolt esetben történhet.

CT

A computer tomográfia nem része az emlő alap képalkotó vizsgálatainak, egy igazolt rosszindulatú emlő tumor stádium meghatározásának részét képezheti. A röntgen sugárzás érintheti a magzatot is, a használata terhesség alatt kerülendő. Szoptatás alatt a vizsgálat elvégezhető, de intravénás kontrasztanyag adása esetén a szoptatást 24 órára javasolt felfüggeszteni.

Történhet-e biopszia terhesség alatt?

"Ha a képalkotó vizsgálatok során tumorgyanús eltérés kerül felfedezésre, jellemzően biopsziát, vagyis mintavételt kell végezni a pontos diagnózishoz. Ez általában ún. core biopsziát (vastagtű-biopsziát) jelent, amire általában akkor van szükség, amikor részletes szöveti információra van szükség a pontos diagnózis felállításához" – ismerteti dr. Horváth Barnabás, az Ultrahangközpont radiológusa. - A core biopszia helyi érzéstelenítés mellett zajlik, a mintavétel kismamáknál is megtörténhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!