Nem mer beszélni inkontinenciájáról? Itt a segítség!

Magyarországon a lakosság 6,5 százaléka küzd vizelettartási problémával, vagy más néven inkontinenciával. Ez megegyezik a magyar cukorbetegek vagy szénanáthások arányával, mégis erről a témáról sokkal kevesebb szó esik. A betegség nagyobb részben a nőket érinti – az érintettek 75 százaléka nő –, akiknél jellemzően a terhesség alatt, és/vagy 45 év felett jelennek meg a problémák. Azt, hogy ez nem pusztán az idősek problémája jól mutatja, hogy majd minden második kismama küzd ezzel a problémával.

Az érintettek többsége ellátatlan, aminek oka részben az információhiány – a beteg nem ismeri fel a tünetek alapján a betegséget –, részben pedig az, hogy az érintett egyszerűen nem tudja, hogy létezik megoldás a panaszaira.

A problémát tovább tetézi, hogy a vizelettartási nehézség még mindig tabu téma a társadalomban. Az érintett betegek nehezen beszélnek erről orvosukkal, környezetükkel, akár családtagjaikkal is, mivel kellemetlennek érzik problémáikat, és így sajnos még távolabb kerülnek a megoldástól.

Annak érdekében, hogy a betegek és a veszélyeztetettek megfelelő tájékoztatásban és ezen keresztül megfelelő ellátásban részesülhessenek, „Cseppnyi Önbizalom” – Kontinencia Betegedukációs Program elnevezéssel országos kampány indul útjára 2012. márciusában. A Program az Új Inkofórum kezdeményezésében, az Országos Alapellátási Intézet és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szakmai, illetve az SCA Hygiene Products Kft. anyagi támogatásával valósul meg.

A Program során személyesen szólítják meg azokat a betegeket, akik eddig féltek megosztani panaszaikat orvosukkal, és lehetőséget kínálnak arra, hogy a betegek nyíltan felvállalhassák problémájukat, ezáltal megismerjék a betegséget és megfelelő ellátásban részesülhessenek.

A szervezők ingyenes Betegedukációs Fogadóórákon várják az érintetteket, érdeklődőket és a hozzátartozókat a háziorvosi rendelőkben. A fogadóórákon megjelenők részletes információt kapnak a vizelettartási zavarról, felmérik állapotuk és tájékozottságuk szintjét a betegséget illetően, valamint szükség esetén megfelelő ellátásban is részesítik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!