Naponta kellene csokoládét enni

A kakaóban lévő anyagok védik a szívet, javítják a memóriát és a pszichét - ezt korábban is lehetett tudni. Ám a csokoládé egy kutató szerint még fogyásra is jó lehet.

Beatrice Golomb, a Kaliforniai Egyetem kutatója szerint a csokoládé annyira hasznos, hogy lehetőleg naponta több darabocskát is meg kéne ennünk belőle. A kaliforniai kutatónő most azt is kiderítette egy tanulmányában, hogy a csokoládét szerető és azt fogyasztó emberek soványabbak , mint azok, akik nem esznek ilyen finomságot.

Munkatársaival együtt ezer amerikai táplálkozási szokásait és egészségi állapotát mérték fel. Minden várakozás ellenére azt mutatták az adatok, hogy a csoki fogyasztása a soványabb emberekre jellemző. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy kilószámra kéne habzsolnunk ezt a finomságot. Az elmúlt évtizedekben százszámra jelentek meg a tanulmányok a csokoládéfogyasztásról és a kakaó élettani hatásáról. Általánosságban a kakaóról elmondható, hogy jót tesz a szívnek, a véredényeknek, az emlékezetnek és a léleknek.

Mi jobb a májnak? Nincs olyan ember, aki ne vétkezett volna már párszor a mája ellen, a baj akkor van, ha valaki elveszíti a mértéket. Összegyűjtöttük, mire kell figyelni. Érdekli a cikk, kattintson ! Maga Golomb sem állítja, hogy mértéktelenül fogyasszunk csokoládét. Ám a rendszeres csokievők nem kövérebbek - állítja. Sőt: két-három kilóval könnyebbek, mint a csokiról lemondó társaik. A tanulmány kimutatta azt is, hogy nem arról van szó, hogy aki csokit eszik, az többet mozog, sportol, és ezért soványabb. Az sem igaz, hogy összességében kevesebb kalóriát vennének magukhoz a vizsgált csokievők. Az USA-ban egyébként inkább a tejcsokit fogyasztják, nem a kalóriaszegény fekete csokoládét.

Golomb ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a vizsgálat során a csokievés gyakoriságát igyekeztek felmérni, nem az elfogyasztott mennyiséget. Az azonban egyértelmű a kutatás nyomán, hogy aki naponta eszik csokoládét, kevésbé hajlamos a túlsúlyra, feltéve, hogy nem táblaszámra tömi magába a finomságot. Beatrice Golomb sejtése szerint minderre a magyarázat az, hogy a csokoládéban lévő katekinek felgyorsítják az anyagcserét . Így a sejtek több energiát égetnek el, használnak fel.

Egy csokoládégyártó kutatóközpontjának vizsgálatai egybeesnek Golombék eredményeivel. Szerintük a fekete csokoládé több antioxidánst tartalmaz, mint sok gyümölcs vagy gyümölcslé. A kakaóbab egyfajta "szupergyümölcs" - állítja egy tanulmányuk. A benne lévő flavonoidok például még a vérnyomás csökkentésére is alkalmasak.

A pozitív hatásokért főleg a katekinek felelősek, amelyek a zöld és a fekete teában is megvannak. Ezek nemcsak a stresszhormonoktól védik a szervezetet, hanem bizonyos baktériumfajokat is elpusztítanak, megelőznek gyulladásokat is.

A csokoládéban lévő anyagok védenek bizonyos betegségek ellen

A csokoládéban lévő anyagok védenek bizonyos betegségek ellen

A teában átlagosan negyedannyi katekin van, mint a fekete csokoládéban. Ám ez nem azt jelenti, hogy a csokoládé négyszer egészségesebb. Mindazonáltal aki például kávé helyett teát, torta helyett pedig csokoládét fogyaszt, az valószínűleg helyesen teszi ezt.

A táplálkozáskutatók természetesen a fekete csokoládé fogyasztását javasolják, ami mindenképpen egészségesebb a tejcsokinál. Több flavonoid van benne, és kevesebb zsír, illetve monoszacharid. Márpedig a cukor és a zsír diabéteszhez, cukorbetegséghez és a túlsúlyhoz járul hozzá.

Egy svájci kutatócsoport most újabb eredménnyel gazdagította a csokoládékutatást - hogy miért a híres csokoládégyártók országában vizsgálják ezt a hatásmechanizmust, azt persze most ne firtassuk. Mindenesetre a Zürichi és Berni Egyetem közös kutatása szerint a csokoládéfogyasztók stresszhormonszintje alacsonyabb volt, mint azoké, akiknek "csoki-placebót" adtak egy kísérletben.

Hatvanöt férfivel etettek meg ugyanis fél tábla csokit (vagy ugyanolyan ízű placebót, amely azonban nem tartalmazta a kakaóban lévő flavonoidokat) és kiderült, hogy stresszes helyzetben mindannyian ugyanolyan izgatottnak érezték ugyan magukat, ám a csokifogyasztók szervezetében lényegesen kevesebb kortizol és adrenalin (mindkettő stresszhormon) keringett. Vagyis a csokoládé megnyugtatóan hat, még ha az ember ennek nincs is tudatában. A hatásmechanizmus itt elég egyszerű egyébként: a flavonoidok gátolják a mellékvesében a stresszhormonok képződését.

A cikk a http://www.welt.de összeállítása alapján készült.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra