Miért végzetes a Protein C hiánya?

A véralvadás egyensúlyának felborulása súlyos, életveszélyes következményekkel járhat, így érdemes fokozott figyelemmel kezelni. Sajnos örökletes, és szerzett formában is előfordulhatnak olyan betegségek, amelyek ezt az egyensúlyt eltolhatják egyik, vagy másik irányba.

A Protein C a véralvadással egyensúlyt tartó fibrinolízist (az alvadék feloldódását eredményező folyamatot) irányító fehérje. Alacsony szintje vagy hiánya trombózishajlamot okoz. Májbetegség következtében Protein C hiány is kialakulhat, ami akár végzetes következményekkel is járhat.

A véralvadás és az alvadék feloldása egy kényes egyensúlyi állapot, ami lehetővé teszi, hogy a vér akadálytalanul keringjen, ám ha szükség van rá - vérzés alkalmával - alvadással védekezzen a veszteség ellen.

12 tény a mélyvénás trombózisról Tévhit, hogy az ereket elzárni képes vérrögképződés, a mélyvénás trombózis csak az idős, elesett betegeket fenyegeti. Mit kell tudnunk a mélyvénás trombózisról? Mind a véralvadásban, mind pedig a fibrolízisben, vagyis az alvadék feloldásában több fehérje vesz részt, melyek között található a Protein C is. Ez a fehérje a májban szintetizálódik, képzéséhez pedig K- vitamin szükséges. A Protein C is inaktív előalak formájában kering a vérben, de a trombin aktiválja és így az aktivált Protein C aktív enzimmé válik.

Egy másik keringő fehérjével és az endothelhez kötött úgynevezett thrombomodulinnal együtt ez a hármas komplex képes elbontani két, a vér alvadásában igen fontos, de nem enzimjellegű fehérjét, az V és VIII faktorokat. Ugyanis, ha ezek túl sok ideig maradnak a kapillárisokban, akkor mikrotrombózisok alakulnak ki, súlyos szervkárosodásokkal. A Protein C ezeket bontja el időben.

A Protein C ellenőrzése fontos, hiszen hiánya komoly gondokat okozhat

A Protein C ellenőrzése fontos, hiszen hiánya komoly gondokat okozhat

Gondok a Protein C-vel

A Protein C fehérje hiánya, vagy csökkent jelenléte előfordulhat örökletes formában. Nyilvánvaló, hogy ezen esetekben a trombózishajlam megnövekszik, azonban a felismerése sokkal könnyebb, hiszen a családi halmozódás miatt a betegek már jó előre ellenőriztetik, hogy a kór náluk is fennáll-e.

Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája elmondta, hogy az örökletes forma viszonylag ritka, a Protein C hiányának kialakulása sokkal jellemzőbb májbetegségek következtében. Ez sajnos azt is jelenti, hogy sem életkor, sem nemeken belüli összefüggést nem találhatunk a kórral kapcsolatban. A betegség következtében kialakuló trombózis, stroke, vagy tüdőembólia így akár a fiatalabb korosztályt is veszélyeztetheti, maradandó károsodást, vagy halált vonva maga után.

A kórt fogamzásgátló is kiválthatja, így a nők esetében erre a lehetőségre is figyelni kell. Ma már több száz molekuláris eltérését mutatták ki a kutatók csak a Protein C esetében.

A Protein C hiányának, vagy minőségi romlásának gyakori szövődményei:

  • Heveny szívizomelhalás
  • Agyi infarktus
  • Heveny tüdőembólia
  • Embóliás elzáródás
  • Ismétlődő trombózisok

Diagnózis és kezelés

A Protein C hiányát a vérplazma biokémiai vizsgálatával lehet megállapítani. A betegség megléte esetén a kiváltó okokat is fel kell térképezni, valamint a szakorvos javaslatára a gyógyszeres kezelést is meg kell kezdeni. Amennyiben a kiváltója májbetegség, akkor azt szintén kezelni kell, gyógyulás esetén pedig a szakemberrel konzultálva csökkenthető, vagy elhagyható a gyógyszeres kezelés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.