Meglepő dolgok, amik kiszáradást okozhatnak

Szakértők szerint legalább napi nyolc pohár víz elfogyasztása szükséges ahhoz, hogy megfelelően működjön a folyadékháztartásunk. Emellett nem árt, ha tisztában vagyunk azzal is, hogy az alábbi dolgok bizony kiszáradást okozhatnak.

Cukorbetegség

A cukorbetegek, különösen, ha még diagosztizálatlanok, nagy mértékben vanna kitéve a kiszáradás veszélyének. Ha a vércukorszint túl magas, a test a felesleges glükóztól úgy próbál szabadulni, hogy serkenti a vizeletkiválasztást, ami hamar túl nagy mennyiségű folyadék elvesztéséhez vezethet.

Menzesz

Menstruáció idején érdemes egy kicsit emelni a folyadékbevitelt, miven az ösztrogén és a progeszteron szintje nagyban befolyásolja a hidratáltsági szintet. Emellet a vérveszteséggel együtt folyadékot is veszítünk, különösen akkor, ha nagyon erős a menzeszünk.

Szakértők szerint legalább napi nyolc pohár víz elfogyasztása szükséges
Szakértők szerint legalább napi nyolc pohár víz elfogyasztása szükséges

Gyógyszerek

Jó mindig elolvasni a gyógyszerekhez kapott leírást, mert némelyikük vízhajtó hatású is lehet - ilyenkor gyakran feltüntetik, hogy érdemes sok folyadékkal bevenni őket. Azok a gyógyszerek is folyadékvesztést okozhatnak, amelyeknek a mellékhatásai között hányás, hasmenés szerepel.

Helyesen inni: ne száradjunk ki, de ne is igyunk túl sokat - részletekért kattintson!

Alacsony szénhidráttartalmú étrend

A szervezet a szénhidrátot folyadékkal együtt tárolja, ezért is van, hogy ha az étrendünkben csökkentjük a mennyiségét, leadunk pár kilót. Ez lehet, hogy a mérlegen jól mutat, a testünk folyadékháztartásának szempontjából viszont nem biztos, hogy előnyös. Ha így táplálkozunk, nagyon fontos, hogy sokat igyunk.

Stressz

Ha a szervezetünket fokozott stressz éri, akkor a hormonháztartásunkban olyan változások mehetnek végbe, amelyek extra folyadékvesztést okozhatnak. Rövid távon erre lehet megoldás a fokozott folyadékbevitel, hosszú távon viszont csak az, ha meg tudjuk szüntetni a feszültséget.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.