Ezért veszélyes a vashiány

A vashiány rengeteg embert érintő állapot, sokan azonban nem is tudnak az érintettségükről, és csupán akkor tesznek ellene, ha az egészségük már megromlott. A vashiány napja alkalmából novemberben számos fórumon felhívják a figyelmet a tünetekre és kockázatokra.

A vashiány nagyon gyakori: több mint másfél milliárd embert, vagyis minden harmadik lakost érint a Földön. Európában minden harmadik menstruáló nő, négy várandós közül három, illetve a kisgyermekek közel fele vashiányos. A kezeletlen vashiányból kialakuló vashiányos vérszegénység pedig a gazdaságilag fejlett országok lakosságának 2-4 százalékát is érinti.

A vas elengedhetetlen a vérképzéshez, a szívünk és izmaink megfelelő működéséhez, a fertőzésekkel és a betegségekkel szembeni ellenállóképességünk, valamint a fizikális és mentális energiaszintünk fenntartásához, azaz a vas nélkülözhetetlen a szervezetünk megfelelő működéséhez.

vashiány
Sok nőnek okozhat gondot a vashiány. Fotó: Getty Images

Sokféle tünet jelezhet vashiányt

Egy európai felmérés szerint a vashiányos betegek az orvosnál leggyakrabban a tartós fáradtságot (79 százalék), a sápadtságot (38 százalék), a koncentrálóképesség csökkenését (30 százalék) említik, valamint a nők erős menstruációs vérzésről számolnak be (28 százalék).

A vezető panaszokon kívül számos egyéb tünet is utalhat vashiányra:

  • Sokan tapasztalnak fejfájást, halláscsökkenést, légszomjat, memóriazavart, csökkent libidót;
  • További kellemetlen elváltozásokat, mint az ajkak berepedése, fekélyek a szájban, sérülékennyé vált bőr, töredezett köröm, hajhullás;
  • Olyan furcsa szokások is jelentkezhetnek, mint a hidegérzékenység, nyugtalan láb szindróma, jég szopogatása, ehetetlen dolgok utáni sóvárgás.

Nem kizárólag nőket érinthet a vashiány

A vashiány leginkább a nőket érintő hiánybetegség, de valójában mindkét nemben és kortól függetlenül kialakulhat, ha:

  • Fokozott a vasvesztés: menstruációs vérzés, egyéb krónikus vérvesztés miatt;
  • Nem kielégítő a vasfelszívódás: vérzéssel, gyulladással vagy felszívódási zavarral járó, hosszan tartó krónikus betegségek esetén;
  • Megnő a vasigény: bizonyos életszakaszokban – várandósoknál, kisgyermekeknél, serdülőkorban –, valamint tartós és erőteljes fizikai megterhelés során;
  • Kevés a vasbevitel: önszántukból (vegetáriánus vagy vegán étrendet követők, fogyókúrázók) vagy krónikus betegség miatt diétázók esetében.

Kezeletlenül a szervezet összeomlásához vezethet

A vashiány miatt jelentősen, közel harmadával csökken a fizikai teljesítőképesség, és minden második vashiányos panaszkodik aktivitáscsökkenésről. Következményei személyenként eltérők, de a vashiány mindenképpen gyengébbé tesz bennünket, súlyosbítja a krónikus betegségeket, növeli a megbetegedések és halálozások arányát, kisgyermekeknél jelentősen rontja a szellemi és a mozgásfejlődést, terhességben pedig nemcsak az anyára, hanem a fejlődő magzatra is veszélyes, mivel alacsony születési súly, koraszülés, károsodott agyi fejlődés kockázatával jár.

A vashiány napja (november 26) kezdeményezésről

A vashiány napja kezdeményezés 2015-ben indult és hazánkkal együtt már 26 országban vezették be, valamint több nemzetközi betegszervezet és szakmai szervezet is támogatja.

A vashiány bárkit érinthet, az emberek azonban többnyire nem észlelik időben testük jelzéseit, gyakran csak akkor tesznek ellene vagy fordulnak orvoshoz, amikor már az egészségük megromlott. Ezért annak ellenére, hogy a vashiány súlyos következményekkel járó globális probléma, jelentősen aluldiagnosztizált állapot.

Tartósan fennálló vashiányban pedig a vasraktárak idővel kiürülnek, ami vashiányos vérszegénységhez vezet, amely életet veszélyeztető, azonnali beavatkozást igénylő állapot.

Ha már kialakult, kezelni kell

Az emberek átlagosan 9 hónappal a vashiányos tünetek jelentkezését követően fordulnak orvoshoz. Pedig a tünetek felismerésével az időben elkezdett, kiegyensúlyozott, vasban gazdag táplálkozás önmagában vagy szájon át történő vaspótlással kiegészítve sikerrel járhat. Ezek sikertelensége esetén pedig intravénás (injekciós vagy infúziós) vasterápiával a vashiány és anémia orvosi segítséggel sikeresen kezelhető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.