Bajt jelez a gyakori éjszakai vizelési inger?

Ha éjjelente gyakran ébredünk fel arra, hogy ki kell mennünk a mosdóba, akkor érdemes lehet beszámolni erről az orvosunknak. A jelenség többek között az alábbi okokból fordulhat elő.

Az egyik leggyakoribb ok, ha valami miatt túl sok vizet (esetleg más folyadékot) fogyasztunk lefekvés előtt. Szakértők szerint jobb, ha lefekvés előtt másfél-két órával már egyáltalán nem iszunk, és lehetőleg menjünk el vécére, mielőtt ágyba bújunk. Ha mindezek betartása mellett is arra ébredünk éjjel, hogy vizelnünk kell, akkor érdemes lehet szakemberhez fordulni.

vizelés éjjel
A gyakori éjszakai vizelési inger nagyon frusztráló. Érdemes kivizsgáltatni az okát

Alkoholt vagy koffeint fogyasztottunk lefekvés előtt

Az alkohol és a koffein is válthat ki vizelési ingert, így ha vacsora után kávézunk, vagy este szórakozni megyünk, és alkoholt iszunk, akkor fel kell készülnünk, hogy nem fogjuk végigaludni az éjszakát. Kávét este hat után már ne igyunk, és az alkoholt is kerüljük három órával lefekvés előtt a nyugodt alvás érdekében.

Hormonhiány

Bizonyos kor után a szervezetben kevesebb termelődik abból a hormonból, amely segít a vesének a folyadékszint szabályozásában. A hormonszint csökkenése általában 40 éves kor körül kezdődik, de hatásai komolyabban inkább 60-70 éves korban érzékelhetőek.

Húgyúti fertőzés

A húgyúti fertőzések egyik jellemző tünete az állandó vizelési inger, amely sajnos éjjel sem szűnik meg. Sokaknál jelentkezik égető érzés vizelés közben . Bizonyos nemi betegségek is kiválthatnak gyakori vizelési ingert.

Lábdagadás

Ha be van dagadva a lábunk, azaz ödémás , akkor a folyadékvisszatartás miatt vizelési inger jelentkezhet, amint lefekszünk. Érdemes lefekvés előtt pár órával felpolcolni a lábakat, illetve 10-20 percet felemelt lábbal feküdni - így nagyobb esély van rá, hogy még az esti lefekvés előtt távozik a szervezetünkből a felesleges folyadék.

Cukorbetegség vagy prediabétesz

A két állapot hatására a szervezet arra törekszik, hogy eltávolítsa a felesleges cukrot, ami a folyadékháztartás felélénkülését is jelenti. Cukorbetegeknél és prediabéteszeseknél igen gyakori, hogy éjjel vizelési ingerre ébrednek, hiszen ráadásul nagyon gyakran érzik szomjasnak magukat.

A gyakori éjszakai vizelés a halál előjele lehet bármely felnőtt korosztály számára, és eddig fel nem ismert egészségügyi problémák válthatják ki. Részletek!

Megnagyobbodott méh vagy petefészek, illetve prosztata

Ha ezek a belső szervek valamilyen okból megnőnek (ciszta, polip, esetleg rák miatt), akkor nyomást gyakorolhatnak a húgyhólyagra, ami miatt nagyon gyakori vizelési ingert érezhetünk. A férfiaknál a prosztata megnagyobbodása okozhat hasonló tüneteket, ami akadályozza a húgyhólyag teljes kiürülését.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.