A legnagyobb tévhitek a vízivásról

A nyári melegben különösen fontos, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszunk, és hidratáltak maradjunk. De mégis mit jelent a megfelelő mennyiség?

Testünk minden egyes sejtjének folyadékra van szüksége a megfelelő működéshez, és már a kismértékű kiszáradás is rossz közérzethez, fejfájáshoz vezethet. Van azonban néhány tévhit a hidratáltsággal kapcsolatban, amit érdemes eloszlatni.

Csak akkor lesz rendben a folyadékháztartásunk, ha sokat iszunk

Ez az állítás nem feltétlenül igaz - evéssel visszük be a napi folyadékszükségletünk nagyjából húsz százalékát. Ha elég zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, sokat tehetünk a kiszáradás ellen: az uborka , a karfiol, a spenót és az eper víztartalma is 90 százalék fölötti, így érdemes őket az étrendünkbe építeni.

A napi folyadékszükséglet függ az életkortól és a fizikai aktivitástól is

A napi folyadékszükséglet függ az életkortól és a fizikai aktivitástól is

Az éhség és a szomjúság összekeverhető

Gyakran hallani azt, hogy ha éhesnek érezzük magunkat, igyunk egy pohár vizet, mert lehet, hogy valójában csak nem vittünk be elegendő folyadékot. Valójában a testünk nagyon is tudja a különbséget, ráadásul a két érzet sem hasonlít egymásra, hiszen mindkettőnek más a mechanizmusa. Szomjúság esetén a sejtek vizet veszítenek, és kiszárad tőle a szánk. Az éhséget pedig többek között a hormonjaink és a vércukor szabályozzák, és a szervezetünk gyomorkorgással, illetve üresség-érzéssel jelzi.

A túl sok és a túl kevés folyadék egyformán veszélyes. Így kell helyesen inni!

Legalább két litert kell innunk naponta

Valójában ez egy becsült szám, ami a körülményektől függően lehet több, de kevesebb is. Számít az életkor, a napi fizikai aktivitás, az egészségi állapot is. Nagy melegben ennél nagyobb mennyiségre is igénye lehet a szervezetnek, ugyanakkor, ha folyadékban gazdag ételeket fogyasztunk, akkor kevesebb folyadék is elegendő.

Az ivás csökkenti az étvágyat

Bár tény, hogy ha az étkezéseket valami magas folyadéktartalmú étellel, például levessel kezdjük, az eltelít, és kevesebb kalóriát viszünk be, önmagában a sima víz hamar kiürül a gyomorból. Ugyanakkor kutatások szerint, ha valaki hisz abban, hogy ivással szabályozni tudja az étvágyát, annál a pszichés hatás miatt működhet a dolog.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.