A böfögés ezt árulja el egészségünkről

HáziPatika

A böfögés természetes dolog, amely alkalmanként mindenkivel előfordul. Ha azonban gyakorivá válik, érdemes elgondolkozni, hogy mi okozhatja, különösen, ha esetleg más tünetek is társulnak hozzá.

Alaposan teleettük magunkat

Egy kiadós étkezés azt is jelenti, hogy extra nyomás nehezedik a gyomrunkra. Az ilyenkor képződött gázoknak pedig valamilyen módon távozniuk kell, ami azt jelenti, hogy a nyelőcsőbe, onnan pedig a szájüregbe kerülnek, és azon keresztül távoznak a testünkből.

Szénsavas italt iszunk

Szénsavas üdítők, sör, szóda -  a bennük lévő széndioxid szintén gyakori böfögést okozhat. Ha szeretnénk elkerülni ezt, illetve a hozzá társuló puffadást, akkor inkább szénsavmentes italokat válasszunk.

Szénsavas italok is okozhatják
Szénsavas italok is okozhatják

Túl gyorsan eszünk

Teljesen normális, hogy evés közben levegőt nyelünk. De ha túl gyorsan eszünk, akkor a lenyelt levegő mennyisége is nagyobb lesz a szokásosnál, amitől jó eséllyel sokat fogunk böfögni. Ez elkerülhető, ha lassan eszünk, és minden falatot alaposan megrágunk.

Extra levegő kerül a szervezetbe

Nemcsak az evés során nyelünk levegőt, hanem akkor is, ha cukorkát szopogatunk, rágógumit rágunk, vagy éppen dohányzunk, netán ha például stressz miatt hiperventillálni kezdünk. Ez mind böfögést okozhat. A jelenség különösen gyakori még fúvós hangszeren játszó zenészeknél, akik zenélés közben szintén nagyon sok extra levegőt szívnak be a szájukon keresztül.

A böfögés nem más, mint a gyomorban felgyülemlett levegő, amelytől szervezetünk igyekszik minél hamarabb megszabadulni. Hogyan előzhetjük meg, és milyen módszerekkel gyorsíthatjuk a levegő távozását? Részletekért kattintson!

Sok zöldséget eszünk

Az elfogyasztott ételek, még a kifejezetten egészségesek is gázt képeznek emésztés közben. Bizonyos cukorfajtáktól, illetve a sok keményítőt vagy rostot tartalmazó ételektől is sokat böföghetünk.  A böfögés szaga kellemetlen lehet, ha ként tartalmazó ételeket, például hagymát, brokkolit, karfiolt vagy fokhagymát fogyasztunk, de ilyesmit okozhat a tojás, a hal és a hús is.

Irritábilis bél szindrómánk van

Ha a gyakori böfögés puffadással, hasi fájdalommal, hasmenéssel, székrekedéssel párosul, akkor arra is utalhat, hogy érzékeny bél szindrómánk van. Ha gyakran előfordul, akkor érdemes orvoshoz fordulni, hogy kiderüljön, mi van a háttérben.


Refluxunk van

Ebben az esetben a böfögés gyomorégéssel társul, illetve maró, viszkető, irritáló érzéssel a torokban és a nyelőcsőben. Az ok, hogy a gyomorsav visszajut a nyelőcsőbe. Társtünetként jelentkezhet nyelési nehézség,fájdaloma has felső részében vagy a mellkasban, illetve olyan érzés, mintha egy gombóc lenne a torkunkban. Ilyenkor is érdemes kivizsgáltatni magunkat, illetve kerülni a túlságosan savas ételek, illetve italok fogyasztását, az alkoholt és a dohányzást.

Forrás: health.com 

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+28, +33 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a sok napsütést csak délen zavarhatja felhősödés, de csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag