5 ok, amiért hízunk az alkoholtól

Miért jelent veszélyt több szempontból is a derékvonalunkra az alkohol? A kalóriák miatt sokkal inkább vádolhatók az italban lévő cukrok és a szénhidrátok, mintsem maga az alkohol.

Ötös listánkból kiderül, mit érdemes tudni az alkoholról, és mire érdemes figyelni, ha úgy szeretnénk inni, hogy közben karcsúak maradjunk.

1. Először is, az alkoholban közel kétszer annyi kalória van (7cal/g), mint a szénhidrátokban (4cal/g) vagy a fehérjékben (4,2cal/g). Mindezek mellett még más összetevőkkel is számolnunk kell: például a sörökben lévő szénhidrátokkal, vagy a gyümölcslevekben lévő cukorral, a tejszínben lévő zsírral, amik könnyen landolhatnak például koktélokban.

A második probléma a tárolással kapcsolatos. A fehérjét izomként tároljuk, míg a szénhidrátot és zsírt vagy a májunkban és az izmainkban glikogénként, vagy zsírként a zsírszövetben. Az alkoholt azonban nem tudjuk tárolni: ahogy megittuk, azonnal el kell égetnünk, ez a folyamat pedig fontosabb lesz a test számára, mint az, mit ettünk aznap. Emiatt az étel, amit fogyasztottunk, már feleslegnek számít és zsírrá alakul át.

Alkohol szívószállal Miért hat jobban az alkohol, ha szívószállal isszuk? Ez a kérdés régóta izgat sokakat, de a tudomány egyelőre nem adott határozott választ erre a "fontos" problémára. Kattintson a részletekért! Az alkohol harmadik problémája az étvágygerjesztés. Az orvosok éveken át javasolták az ebéd előtti bort időseknek, hogy az majd visszahozza elveszett étvágyukat - gondoljunk csak a franciáktól átvett aperitifekre. Maga a szó, amely azt jelenti, hogy "kinyitni", tökéletesen illik az italra és a helyzetre is: alkohol kíséretében pedig a magas kalóriatartalmú kísérők is nagyon gyorsan lecsúsznak: ennek az eredménye pedig még több zsír .

Az alkohol egyúttal a központi idegrendszert is elfojtja. Ez ismerős lehet: egy-két ital hatására a gátlásaink jobban eltűnnek , mint más agyi funkcióink, ezért is van az, hogy minél többet iszunk, annál bőbeszédűbbek és gátlástalanabbak leszünk. Ennek következtében könnyebben megesszük azt a kalóriadús ételt is, amire józanul nemet mondanánk, hogy azt soha, de soha többé. És ahogy egyre több alkohol kerül belénk, a józan ítélőképességünk annál jobban nem képes dönteni, hogy mit ehetünk meg és mit nem.

Az alkoholos koktélok is elhízáshoz vezethetnek

Az alkoholos koktélok is elhízáshoz vezethetnek

Az utolsó ok - ami miatt könnyen szedhetünk fel extra kilókat az alkohol miatt - az anyagcserénkkel kapcsolatos és a "nulladik rendű kinetika" kifejezéssel foglalhatjuk össze. Aki nem értené, annak elmagyarázzuk: szinte az összes ételre áll az úgynevezett elsőrendű reakciók szabályszerűsége. Fiziológiai szempontból ez azt jelenti, hogy gyorsítani tudjuk egy bizonyos tápanyag anyagcsere-folyamatait, ha többet fogyasztunk belőle. Az alkohol kivétel: bármennyit is iszunk belőle, nem tudjuk gyorsítani anyagcserénket: körülbelül 30 ml/óra sebességgel tudjuk csak égetni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.