Egy népbetegség négy típusa

Négyféle aranyér létezik, mutatjuk, hogy melyikről mit kell tudni.

Egy fontos dolgot érdemes észben tartani, amikor kiderül, hogy aranyérrel küzdünk: nem vagyunk egyedül. Becslések szerint az emberek csaknem harmadát érinti kisebb vagy nagyobb mértékben ez a betegség. Az 50 éves korosztályból pedig minden második ember elmondhatja, hogy voltak már aranyeres panaszai. Emellett azt is érdemes szem előtt tartani, hogy nem minden aranyér egyforma, és előfordulhat, hogy a tünetek is eltérőek. Valójában négy különböző típusú aranyér létezik. Hogy melyikkel van dolgunk, annak megállapítása szakember feladata, fontossága pedig abban rejlik, hogy csak ennek ismeretében lehet biztonságosan és hatékonyan kezelni a problémát.

Rostdús táplálkozás, forró fürdő, jegelés és borogatások – számos praktika ismert az aranyér otthoni kezelésére, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.

Belső aranyér

A belső aranyér a végbélnyílástól befelé helyezkedik el. Az ilyen típusú aranyér gyakran tünetmentes, még az is előfordulhat, hogy észre sem vesszük, hogy kialakul, majd pedig megszűnik. Amikor azonban már panaszokat okoz, ott feltételezhetően nagyobb méretű belső aranyér jelent meg, ez pedig már fájdalommal, viszkető, égő érzéssel járhat. Előrehaladottabb állapotban nem ritka, hogy megreped és vérzik.

aranyér
BECSLÉSEK SZERINT AZ EMBEREK CSAKNEM HARMADÁT ÉRINTI KISEBB VAGY NAGYOBB MÉRTÉKBEN AZ ARANYÉR. FOTÓ: GETTY IMAGES

Előreesett aranyér

Külön típusként kezelendő az úgynevezett előreesett aranyér, amely valójában egy olyan belső aranyér, amely olyan méretűre nőtt, hogy kifordult a végbélnyíláson. Az ilyen típust kísérhetik klasszikus aranyeres tünetek, de az is elfordulhat, hogy semmilyen panaszt sem okoz. Négy fokozatát különböztetik meg a szakemberek:

  • 1. fokozat: nincs prolapsus (előreesés).
  • 2. fokozat: nyomás alatt, például székletürítés vagy megerőltető mozgás közben kifordul, megjelenik, de utána magától vissza is húzódik.
  • 3. fokozat: az előreesett aranyeret a beteg még képes visszahelyezni a végbélbe.
  • 4. fokozat: a prolapsus már annyira fájdalmas, hogy nem lehet visszanyomni.

Külső aranyér

Amikor a betegek aranyérre gondolnak, általában ez az, amit elképzelnek. Ez a végbélnyíláson túl lógó aranyeres csomó jól látható és/vagy tapintható. Míg a belső néha teljesen észrevétlen, a külső szinte mindig számos kellemetlen tünetet okoz, míg meg nem gyógyul, vagy el nem távolítják. A leggyakrabban viszkető, égő érzésről, fájdalomról számolnak be a betegek, akár olyan hétköznapi tevékenységek közben is, mint az ülés. Székletürítés közben nem ritka a vérzés sem.

Trombotizált aranyér

A trombotizált aranyér lehet külső vagy belső aranyér is, melyben kialakult egy vérrög (trombózis). Szimptómái gyakran a szokásos aranyérnél súlyosabbak, intenzív viszketéssel, égő érzéssel, fájdalommal, bőrpírral, duzzanattal és vérzéssel járhatnak. Az aranyér gyakran kékes színűvé válik a benne pangó vér miatt. A trobmotizált aranyeret a lehető leggyorsabban kezelni kell, hogy megelőzzük a többi között a környező szövetek károsodását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!