5 jel, hogy az aranyérrel orvoshoz kell fordulni

Bár a legtöbben nem szívesen mennek orvoshoz aranyeres panaszaikkal, bizonyos tünetek arra figyelmeztethetnek, hogy mindenképpen fel kell keresnünk egy szakembert. Mutatjuk, melyek ezek.

Mi az aranyér?

Aranyeres csomónak a végbél és a végbélnyílás falában keletkező vénatágulatot nevezzük. Attól függően, hogy a végbél záróizmától merre helyezkedik el, külső vagy belső aranyérről beszélhetünk. Igazi népbetegség, négy emberből három időről időre megküzd vele, az 50 éves korosztályból pedig minden második ember elmondhatja, hogy voltak már aranyeres panaszai. Kialakulásának rizikóját fokozhatja az örökletes kötőszöveti gyengeség, a székelés közbeni erőlködés, a rostszegény táplálkozás, a túlsúly, a terhesség, a nehéz súlyok emelése, az anális közösülés, illetve, ha rendre túl sok ideig ülünk a vécén.

Az aranyér legfontosabb tünetei:székelés után jelentkező vérzés,végbéltájéki viszketés, váladékozás,fájdalmas székelés,nyálkás széklet,duzzanat a végbél környékén,kitüremkedés (aranyeres csomó).

Szégyellik a tüneteiket

Sajnos a legtöbb beteg kínosnak érzi aranyeres panaszait, és emiatt nem szívesen fordul orvoshoz, inkább különféle házi praktikák alkalmazásától várja a felépülést. Az otthoni gyógymódok azonban leginkább csak az enyhe tünetek csillapításában segítenek, magát az aranyeret nem tüntetik el. Első körben érdemes inkább aranyér elleni kúpot és kenőcsöt használni, és ha nem válik be, késlekedés nélkül orvoshoz fordulni. Megfelelő időben elkezdett, szakszerű kezeléssel ugyanis gyorsabb és hatékonyabb a gyógyulás, és amellett, hogy elkerülhetjük a szövődmények kialakulását, a vizsgálatok során olyan betegségeket is (béldaganatok, Crohn-betegség, fekélyes vastagbélgyulladás stb.) diagnosztizálhatnak, amelyek az aranyérhez hasonló panaszokat okoznak, és korai felismerésük életmentő lehet.

Vannak tünetek, amik egyértelműen jelzik: az aranyérrel orvoshoz kell fordulni
Vannak tünetek, amik egyértelműen jelzik: az aranyérrel orvoshoz kell fordulni. Fotó: Getty Images

Jelek, hogy orvoshoz kell fordulnunk

Általánosságban elmondható, hogy ha egy hét után sem múlnak a panaszaink, célszerű felkeresni egy szakembert. Vannak azonban bizonyos jelek, amelyek egyértelművé teszik, hogy orvos segítsége nélkül csak súlyosbodhat az állapotunk. Mutatjuk, melyek ezek.

Fokozódó vérzés

A betegség - azon belül is leginkább a végbélen belül elhelyezkedő belső aranyér - egyik specifikus tünete a székelés után jelentkező vérzés, amely enyhe fokú aranyérnél általában nem jár fájdalommal, csekély mennyiségű és világospiros. Amennyiben gyakran ismétlődik, esetleg megnövekszik a mennyisége, vagy besötétedik a színe, célszerű orvoshoz fordulni. Nemcsak a vérveszteség miatt fellépő vérszegénység, vashiány veszélye fenyeget ilyenkor, de akár komolyabb betegségek lehetősége is felmerülhet, amelyeket sürgősen kezelni kell.

Kismamáknál ezért alakul ki aranyeresség A várandósság számos olyan változást hoz létre a szervezet működésében, amely igen kellemetlen tünetekkel jár. Ilyen a többi között az aranyér is, amely gyakran beárnyékolja a várakozás örömét.

Erősödő fájdalom

Bár (főleg előrehaladott állapotban) a belső aranyérre is jellemző lehet, a fájdalmat mint elsődleges panaszt a külső aranyérrel kapcsolatban emlegetik. Ez tapintható kis dudorként jelentkezik a végbélnyíláson kívül, és gyakran jár tompa vagy nyilalló fájdalommal. Nemcsak székeléskor tapasztalható, hanem idővel állandósulhat, és folyamatos diszkomfortérzést okozva a mindennapi életet is megnehezítheti. Mivel a vérzéshez hasonlóan a fokozódó fájdalom is utalhat más betegségekre, ne késlekedjünk sokáig, inkább kérjük szakember segítségét a mögöttes okok pontos tisztázásához.

Gyulladás, váladékozás

A kívülre került aranyér fokozottan ki van téve a külső hatásoknak, így nagyon sérülékennyé válik: könnyen begyulladhat, felszíne sebesre dörzsölődhet, váladékozhat. Ez a veszély nemcsak külső aranyér esetén áll fent, előrehaladott állapotban ugyanis a belső aranyér szintén kitüremkedhet. Az orvos útmutatásait követve szerencsére a panaszok hamar megszűnhetnek.

Hőemelkedés, láz, gyengeség

Ha az aranyeres panaszokhoz hőemelkedés, láz, gyengeség társul, nagy az esélye, hogy valamilyen, orvosi kezelést igénylő szövődmény alakult ki. A leggyakoribb az aranyeres krízis vagy az aranyérben megjelenő vérrög, amelyek akkor jelentkeznek, ha az aranyeres csomó az ánuszon kívülre szorul. Aranyeres krízis esetén babnyi méretű kemény, fájdalmas, kékes-lilás csomó tapintható a végbélnél; a lelassult keringés, pangó vér miatt felbukkanó vérrög szintén egyszerűen kitapintható, legkönnyebben az állandó, nyomó jellegű fájdalomról ismerhetjük fel.

Kellemetlen végbéltájéki viszketés

A végbéltájéki viszketés gyakori, kellemetlen probléma, amelynek hátterében sokszor valamelyik aranyértípus áll. Ha néhány napnál hosszabb ideig tart, és már aludni sem tudunk tőle, mindenképpen kérjünk időpontot az orvosunkhoz. Kevesen tudják, hogy ritkán, de ez a szimptóma végbéldaganatra is utalhat, így jobb az elővigyázatosság.

Az aranyér diagnózisa, kezelése és megelőzése

Az aranyér vizsgálatát proktológus szakember végzi, aki a páciens kikérdezése után kitapogatja a fájdalmas területet a végbél külső részén, illetve a végbélen belül. Ha így nem tudja egyértelműen megállapítani az aranyér pontos helyét, stádiumát, kiterjedését, műszeres vizsgálat is indokolt lehet. A terápia a betegség súlyosságától függ: a tünetmentes aranyér rendszerint nem igényel kezelést, előrehaladott állapotban azonban gyógyszerre, sőt, sebészeti beavatkozásra is szükség lehet. Az aranyér ismételt kialakulásának esélye nagyban csökkenthető rostdús táplálkozással, rendszeres testmozgással, bőséges folyadékbevitellel, de az is segíthet, ha nem ülünk vagy állunk hosszú ideig egy helyben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra