Jön az új Alzheimer-gyógyszer

Hatékonynak bizonyult az enyhe vagy közepes Alzheimer-kór kezelésében a kínai kutatók által kifejlesztett új gyógyszer.

Algából Alzheimer-gyógyszer?

A GV-971 nevű szert a Kínai Óceán Egyetemnek, a Kínai Tudományos Akadémia Sanghaji Gyógyszerészeti Intézetének és a Green Valley gyógyszergyárnak a szakemberei fejlesztették ki 21 évig tartó kutatás során, írja az MTI a Hszinhua kínai állami hírügynökség híre alapján az Index .

Jön az új Alzheimer-gyógyszer, idős, öreg ember, emlékezet, Alzheimer-kór emlékezetromlás kognitív hanyatlás Alzheimer-gyógyszer
Új remény az Alzheimer-kórban szenvedőknek

A szer klinikai próbáinak harmadik fázisa befejeződött, várhatóan az év végéig fogják piacra vezetni a gyógyszert. A klinikai próba utolsó szakaszának résztvevői naponta kétszer 450 milligramm GV-971-et szedtek 36 héten át, ami hatékonynak bizonyult kognitív funkcióik javításában.

A szer, amelynek hatóanyagát barna algából vonták ki, enyhe vagy közepes súlyosságú Alzheimer-kórban szenvedők kezelését segítheti. A korábbi független állatkísérletek is kimutatták, hogy a GV-971 képes az immunrendszer szabályozására, csökkenti az idegszövetek gyulladását, és javítja a kognitív funkciókat.

Alzheimer-kórra nincs gyógymód

Az Alzheimer-kór visszafordíthatatlan agyi rendellenesség, amelynek tünetei az emlékezetromlás és a kognitív hanyatlás . A betegségnek egyelőre nincs gyógymódja és a jelenleg használt gyógyszerek csupán ideiglenesen enyhítik a tüneteket. A világon jelenleg mintegy 48 millió ember él Alzheimer-kórral, számuk a népesség öregedése miatt egyre nő.

Az új gyógyszer új utat nyit a kór kezelésére, és a betegeknek új megoldást és reményt kínál, hangoztatta Kang Mej-jü, a kutatás egyik vezető tudósa.

Új remény Alzheimer-kórban szenvedőknek 2018. január 31-én számoltunk be róla, hogy míg az Alzheimer-kór kezelésében a legtöbb gyógymód a memória javítását célozza meg, az Ohiói Állami Egyetem Wexner Orvostudományi Központjának kutatói mély agyi stimulációs eljárással próbálkoznak a betegek problémamegoldó és döntéshozó képessége csökkenésének lelassítására. A kutatásról a linkre kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől tovább csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!