Ijesztő tünetek: a korral jár vagy már Alzheimer?

Feledékenység, időzavar és egyéb memóriaproblémák - mutatjuk, mikor van okunk aggodalomra.

Mik a demencia egyértelmű jelei, és melyek azok a memóriagondok, amik miatt nincs okunk aggódni? A WebMD most összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, így e lista segítségével magunk is rájöhetünk, van-e okunk aggodalomra.

Kihagy az agyunk?

Mindannyiunkkal előfordul néha, hogy elfelejtünk dolgokat, főleg, ha nagyon elfoglaltak vagyunk. Ahogy öregszünk, valószínűleg annál többször állapíthatjuk meg: "na, ezt is elfelejtettem", "erre sem emlékszem". Az enyhe memóriavesztés az öregedés normális velejárója lehet, nem feltétlenül kell rögtön arra gondolnunk, hogy demencia van kialakulóban nálunk. Valójában a korral járó memóriaproblémákkal küzdő 65 év felettiek mindössze évente 1 százalékánál alakul ki demencia .

Akik szellemileg aktívak, kisebb eséllyel alakul ki náluk Alzheimer-kór. Fotó: Getty Images
Akik szellemileg aktívak, kisebb eséllyel alakul ki náluk Alzheimer-kór. Fotó: Getty Images

Amikor már probléma a feledékenység

Ha a memóriavesztés már a napi tevékenységeink elvégzésében is nehézségeket okoz, az egy olyan jel, amit nem szabad félvállról vennünk. Olyan dolgokat felejtünk el, amit épp csak az imént hallottunk? Ugyanazt a kérdést tesszük fel újra meg újra? Csak egy rakás apró cetlire felírt, illetve a telefonunkba beállított emlékeztető segítségével tudunk végigvinni egy napot? Akár mi magunk vesszük ezt észre, akár a családunk hívja fel rá a figyelmünk, a legjobb, ha felkeressük háziorvosunkat.

Nehéz a tervezés és a problémák megoldása?

Mindenki hibázik néhanapján. Lehet, hogy rossz összeget írtunk egy csekkre, vagy utaltunk át a folyószámlánkról - ez, ha tényleg csak nagyon ritkán fordul elő, még normális. Ha azonban már olyan hétköznapi dolgokkal is küzdünk, mint egy recept utasításainak betartása, vagy a számlák befizetésének nyomonkövetése, az már komolyabb memóriaproblémák figyelmeztető jele lehet.

Kínlódunk a hétköznapi feladatokkal

Már a tévé távirányítóját sem tudjuk kezelni? Elfelejtjük hogy kell beállítani a mikrót? Ha korábban is voltak ilyen apró problémáink, akkor valószínűleg nincs miért aggódnunk. Ha azonban olyan hétköznapi tevékenységek során akadnak gondjaink, amiket korábban gond nélkül végeztünk, például odatalálni a boltba, elvezetni egy gyakran meglátogatott helyre - ezek mind komoly memóriagondokra hívhatják fel a figyelmünket.

Hol is parkoltam?

Mindannyiunkkal megtörtént már, hogy kijöttünk az áruházból, de hirtelen fogalmunk sem volt, hogy hol parkoltunk le az autónkkal. Ha azonban ez rendszeresen előfordul, jobb, ha elmondjuk az orvosunknak, mert ez már a demencia egyik figyelmeztető jele lehet.

Miért a nőket fenyegeti az Alzheimer-kór? Sokáig úgy gondolták, hogy egyszerűen azért több a demenciától szenvedő nő, mert tovább élnek, mint a férfiak. A kutatók azonban azt állítják, hogy genetikai, anatómiai, illetve társadalmi hatások is felelősek azért, hogy a nőknél nagyobb az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata. Az ördög azonban a részletekben rejlik. Korábbi cikkünket ide kattintva olvashatja.

Nem találjuk a kulcsainkat

A legtöbbször, ha elfelejtjük, hova tettük a kulcsunkat, vagy épp a szemüvegünket, akkor kis megerőltetéssel, de valahogy felidézzük a lépéseket és megtaláljuk, amit kell. Ha azonban azon kapjuk magunkat, hogy valamit mindig keresünk mostanában, és nem vagyunk képesek visszaemlékezni, hogy hol hagytuk a dolgokat, ez egy nagyon gyakori jele a memóriaproblémáknak.

Gondok az időérzékkel

A legtöbbünkkel biztosan előfordult már, hogy felébredve egy pillanatig feltette magának a kérdést: milyen nap is van ma? Általában azonban elég néhány pillanat, hogy rájöjjünk és elkezdjük a szokásos reggeli rutinunkat. Ha azonban gyakran kerülünk időzavarba, nem tudjuk milyen nap, milyen évszak van, vagy nem működik az időérzékünk, ezek ismét csak figyelmeztető jelek.

Hogy kerültem ide?!

Ha belépünk egy szobába, és nem emlékszünk, hogy miért mentünk oda, az még nem ad okot az aggodalomra. Mindenkivel előfordulhat. Az Alzheimer-kórban szenvedőkkel azonban gyakran megesik, hogy elfelejtik hol vannak. Vagy nem tudják, hogy kerültek oda, ahol épp vannak. Ha tapasztaltunk már ilyet, a legjobb lenne, ha felkeresnénk egy szakembert.

Hogy is hívják?

Normális, ha néha valaminek nem jut eszünkbe a neve. Vagy, ha néha egy szót rosszul használunk. Nincs miért aggódnunk. Az Alzheimer-kórban szenvedőknél azonban gyakran kialakul komoly beszéd- vagy írásprobléma. Előfordulhat, hogy nehezen emlékeznek vissza számukra ismerős tárgyak vagy személyek nevére. Ha mi is kínlódunk a nevek, szavak felidézésével, vagy azzal, hogy mit is kellene mondanunk legközelebb, az már a komoly memóriavesztés jele lehet.

Eltávolodunk a családunktól és a barátainktól

Azon kapjuk magunkat, hogy kerüljük a családtagjainkat vagy a munkatársainkat? Nehéz követni a másokkal folytatott beszélgetés fonalát? Amikor a memóriaproblémák súlyosabbá válnak, az emberek gyakran elveszítik az érdeklődésüket a hobbijuk, vagy épp az olyan társasági események iránt, amiket korábban szerettek. Ha ez ismerősen hangzik, akkor ideje erről beszélnünk valakivel.

Csináltassunk egy memóriatesztet

Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy az elmúlt időszakban megtapasztaltak az öregedés természetes velejárói, vagy esetleg komolyabb probléma jelei, keressünk fel egy szakorvost, aki a megfelelő kérdéseket fogja feltenni, illetve memóriatesztet végeztethet velünk. Ezek alapján kiderülhet, hogy kezdődő demenciával állunk szemben, vagy más okból, például egy gyógyszer mellékhatásaként tapasztaljuk meg a memóriagondokat.

Tehetünk bármit?

Ha a memóriánk rendben van, mégis aggódunk, van néhány dolog, amit esetleg megtehetünk. Néhányan olvasással, kirakózással próbálják megőrizni agyuk frissességét, sikerrel. Azoknál ugyanis, akik szellemileg aktívak, kisebb eséllyel alakul ki Alzheimer-kór. Emellett a stressz csökkentése, a helyes táplálkozás és a rendszeres testmozgás az, amivel a legtöbbet tehetünk a szellemi hanyatlás kivédésre, vagy késleltetésére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra