A demencia korai tünetei

A demencia, avagy az időskori elbutulás egy tünetegyüttes, amely egyaránt kihat a kommunikációs és szociális készségekre, illetve a memóriára. A korai felismerés rendkívül fontos a probléma hatékony kezeléséhez, így érdemes számba venni a lehetséges jeleket.

A CureJoy korábbi cikke nyomán sorra vesszük a demencia legkorábbi figyelmeztető jeleit.

Változások a rövid távú memóriában

A demens betegek egyre gyakrabban felejtenek el dolgokat: találkozókat, napirendet vagy éppen azt, hogy mit hová tettek néhány perccel azelőtt. Idős embereknél gyakori például, hogy míg évekkel azelőtti dolgokra is élénken emlékeznek, addig azt már nem tudják megmondani, milyen ruhát viseltek előző nap.

Eltérés a napi rutintól

A demensek számára gondot okozhat korábban hétköznapinak számító tevékenységeik elvégzése. Nem tudnak lebonyolítani egy banki tranzakciót, nem tudnak megfőzni egy ételt, amit egyébként évtizedek óta recept nélkül készítettek, illetve nehezükre esik új dolgokat tanulni, új szokásokat felvenni.

A demens betegek gyakran kerülik a szociális érintkezést
A demens betegek gyakran kerülik a szociális érintkezést

Az érdeklődés elvesztése

Gyakori jellemző, hogy a demens beteg érdektelenné válik olyan dolgok iránt, amelyeket korábban szeretett, illetve a szociális érintkezést is kerülni kezdi. Egyre inkább egyedül akar lenni, semmiben sem leli örömét, gyakran kedvetlen.

Szavak elfelejtése

Az is árulkodó tünet, ha egyre gyakrabban nem jutnak a beteg eszébe a mondatok kontextusába illő, megfelelő szavak. Nehezebben érteti meg magát, nehezebben ért meg dolgokat, és egyre körülményesebbé válik a vele való kommunikáció.

Az értelmi hanyatlásra legtöbben az időskor szomorú velejárójaként tekintenek, holott a szellemi leépülés egyáltalán nem természetes folyamat, és nem is kizárólag az idős embereket érinti. Mutatjuk, hogyan ismerhetjük fel a fiatalkori demencia első jeleit.

Dezorientáltság, zavarodottság

Ha valaki nehezen talál meg korábban ismerős helyeket, illetve már a saját szűkebb környezetében sem tud eligazodni, az is a demencia tünete lehet. Ilyenkor gyakori az eltévedés, sőt, az is előfordul, hogy az illető azt is elfelejti, pontosan hová akart eljutni. Gyakoriak továbbá a hirtelen hangulatingadozások és az ingerlékenység is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.