A legnagyobb tévhitek az Alzheimer-kórról

Az Alzheimer-kór az egyik legrettegettebb, gyógyíthatatlan neurológiai betegség, mely ráadásul egyre több embert érint. Nagyon sok tévhit él az emberekben a betegséggel kapcsolatban, ezek közül néhányról kiderítjük az igazságot.

Az Alzheimer-kór csak a nagyon öregeket érinti

Az Alzheimer-kórt a leggyakrabban 65 év felettieknél diagnosztizálják, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy fiatalabbakat nem érinthet. Az esetek 5 százalékában úgynevezett korai Alzheimer-kórról van szó, ami akár a 30-as években is jelentkezhet. A betegség korai jelentkezése a legtöbbször genetikai okokra vezethető vissza, és sokszor nehezen jut el a megfelelő kezelésig az érintett, mert sok orvos nem feltételezi, hogy a memóriazavarok az Alzheimer-kórra is visszavezethetőek.

Nem Alzheimer-kór, csak a "normál" öregedés

Ilyen az Alzheimer A kórkép klinikai és patológiai jellemzőit elsőként 1906-ban Alois Alzheimer ismertette. A leírójáról elnevezett betegség a demenciák, azaz elbutulással járó tünetegyüttesek leggyakoribb oka. Milyen tünetei vannak? Hogyan kezelhető? Kattintson és tudjon meg mindent a betegségről!

Sokan úgy gondolják, hogy az öregedés normál tünetei közé tartozik a memóriazavar vagy a zavarodottság, éppen ezért nem is tulajdonítanak neki túl nagy figyelmet. Valóban igaz, hogy időnként mindenkinél lehetnek olyan pillanatok, amikor apróságok kimennek a fejéből, de a komolyabb memóriazavarok (például ha valaki eltéved azon az úton, amelyen évek óta hazafelé megy, vagy nem tudja megmondani, milyen hónapot írunk), az súlyosabb betegségre utalhat. Az öregedéssel együtt járhat a szellemi képességek csökkenése, de ez egyáltalán nem elkerülhetetlen, az agyunkat is lehet tréningezni , formában tartani.

Az Alzheimer-kór kezelhető, ha időben észreveszik a tüneteket

Az Alzheimer-kór kezelhető, ha időben észreveszik a tüneteket

Az Alzheimer-kór nem halálos betegség

Meglepő módon az Alzheimer-kór (bár nem például a keringést támadja meg) az egyik leggyakoribb halálozási oknak számít, és a diagnózist követően általában 8-10 éves túlélésre lehet számítani. Ennek a hátterében az áll, hogy az idegrendszeri zavarok akadályozzák az evést, ivást, nyelést, így az Alzheimer-kóros betegek súlyosan alultápláltak, legyengülnek, hiánybetegségek léphetnek fel náluk. Emiatt a fertőzésekre, például tüdőgyulladásra is hajlamosabbak, így az egyik leggyakoribb halálozási ok ezekre vezethető vissza. A zavarodottság, a furcsa viselkedések pedig gyakran veszélyes helyzetekbe sodorják őket.

Amennyiben szeretne az Alzheimer-kór kezelésével kapcsolatos aktuális innovációkról és fejlesztési irányokról olvasni, kattintson ide és olvassa el cikkeinket.

Az Alzheimer-kórt sehogy sem lehet kezelni

A betegség valóban gyógyíthatatlan, és visszafordíthatatlan károsodásokat okoz, de szerencsére a tüneteket elég jól lehet kezelni , és ha időben észreveszik a betegséget, akkor viszonylag sokáig fent lehet tartani a korábbi életvitelt. A speciális gyógyszerek segíthetnek a gondolkodásban, a memória fenntartásában, a nyelvi képességek megőrzésében is.

Az Alzheimer-kórt az alumínium-edények vagy az amalgámtömések okozzák

Sok olyan rémhír terjed, melyek különböző vegyületeknek, mérgező anyagoknak tulajdonítják az Alzheimer-kór kialakulását: például az alumínium-edényeknek, az amalgámtöméseknek, a mesterséges édesítőszereknek. Azonban ezekre nincsen tudományos magyarázat. Valójában nem tudják pontosan, hogy mi okozza a betegséget, jelenleg is rengeteg kutatás igyekszik ezt kideríteni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra