Hogyan öregszik a bőrünk?

A mondás szerint mindenki annyi idős, mint amennyinek érzi magát - azt azonban, hogy mennyire látszódunk öregnek, sokkal több dolog befolyásolhatja. Cikkünkből megtudhatja, mi okozza a ráncokat, a májfoltokat és a megereszkedő bőrt.

Az öregedés természetes és (jelenlegi tudásunk szerint) megállíthatatlan folyamat, melynek pontos biológiai és fiziológiai hátterét még nem ismerik a tudósok. A bőr öregedése talán a leglátványosabb jele annak, hogy múlik az idő: ráncok jelennek meg az arcon, a nyakon és a kézen, az arc kontúrjai elmosódottabbá válnak, a bőr nehezebben gyógyul, és sokkal szárazabbá válik.

Tényleg jó gének!

Ha valaki jóval fiatalabbnak néz ki, mint amennyinek az évei száma alapján "kellene", könnyen mondhatja, hogy csak a genetikai örökségnek köszönheti előnyös külsejét. Ennek az állításnak azonban tudományos alapja van: az úgynevezett belső öregedés mértékét, gyorsaságát ugyanis a gének határozzák meg.

Érdekesség A bőr ráncosodása és a haj megőszülése mellett a körmöket is érinti az öregedés: elvékonyodhatnak vagy épp ellenkezőleg, igen vastaggá válhatnak; az árkok mélyebbé válhatnak a köröm felületén; a színük is megváltozik (sárgássá vagy tejfehérré válhat).

Az öregedési folyamatok a húszas éveinkben indulnak meg - ám van, akin csak jóval később látszódnak -, azzal, hogy lelassul a bőrben a kollagén termelődése és a szintén a bőrben lévő elasztin mennyisége is csökken. Emiatt a bőr kevésbé lesz rugalmas, egyre jobban megereszkedik, nehezebben gyógyul, a sejtek lassabban cserélődnek, így a bőr fakóbbnak, szürkébbnek tűnik. A bőr alatti zsírréteg is elvékonyodhat, így az arccsontok hangsúlyosabbá válnak (emiatt lehet az is, hogy a bőr ráfeszül a csontokra, ám alatta beesetté válik az arc).

Az öregedés természetes, megállíthatatlan folyamat, amely bőrünket sem kíméli
Az öregedés természetes, megállíthatatlan folyamat, amely bőrünket sem kíméli.

Az idő előrehaladtával mindenki bőre szárazabbá válik , így erre különösen figyelni kell az ápolószerek kiválasztásánál. A szárazsággal a fokozott érzékenység, az irritációra és viszketésre való hajlam is fokozódhat. Erre érdemes figyelni, elsősorban azért, mert a nehezebben gyógyuló bőr a fertőzésekre, kisebesedésre is hajlamosabb!

Könyörtelen környezet

A genetika mellett a külső tényezők is jelentősen befolyásolhatják, hogy ki milyen gyorsan és hogyan öregszik, sőt ezek a hatások még idő előtti öregedést is okozhatnak - azaz, felgyorsíthatják a genetika által "előírt" hatások megjelenését.

A legnagyobb felelős az idő előtti öregedésért a napsugárzás: már egészen rövid idő is, melyet fényvédelem nélkül töltünk a napon, az évek alatt megváltoztathatja a bőr állapotát. A napsütés miatt alakulnak ki a májfoltok, a sugárzás az egyik felelős a durva, cserzett bőrért és bizonyos típusú ráncokért is. A napsütés emellett bizonyítottan roncsolja a bőrben található kollagént és az elasztint egyaránt. Kikerülhetetlenül öregítő tényező a gravitáció is. Az idő múlásával csökken a bőr rugalmassága, és így látványosabb lesz az a hatás, melyet a gravitáció fejt ki rá. Ez az erő felelős a bőr megereszkedéséért, a fülcimpák hosszabbá válásáért (és ezt csak fokozza a nehéz fülbevaló), a szemhéjak petyhüdté válásáért vagy éppen az ajkak előrebiggyedéséért.

Változtasson az életmódján és maradjon fiatalos!

Talán nincs is olyan ember, aki ne lenne tisztában az egészséges életmód előnyeivel. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a kiegyensúlyozott, friss zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend, a sok folyadék, az alkoholfogyasztás csökkentése, a dohányzásról való leszokás és a rendszeres mozgás rengeteget javíthat a bőr állapotán.

A dohányzás többek között olyan biokémiai folyamatokat okoz a szervezetünkben, melyek felgyorsítják az öregedést; a dohányzóknak a ráncai is mélyebbek. Az alkohol pedig a legnagyobb károkat azzal okozza, hogy erőteljesen szárító hatású.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!