Otthoni befőzés? Ilyen veszélyeket rejt

Mutatjuk, milyen élelmiszer-biztonsági kockázatok merülhetnek fel az otthoni befőzés során, illetve azt is ismertetjük, hogyan előzheted meg a bajt.

Az élelmiszer-biztonságra az őszi befőzés során különösen nagy figyelmet kell fordítani, a nem megfelelően tartósított termékek ugyanis komoly egészségi kockázatokat rejthetnek – hívta fel a figyelmet cikkében a Nébih Oktatás. Mutatjuk a lehetséges veszélyforrásokat, illetve azt is, hogyan kerülheted el a bajt.

eperbefőtt készítése
Nem árt az óvatosság és a fokozott körültekintés az otthoni befőzés során! Fotó: Getty Images

Egészségügyi kockázatok a befőzéshez kapcsolódóan

Botulizmus (Clostridium botulinum) – A Clostridium botulinum nevű baktérium által termelt toxin az egyik legveszélyesebb kórokozó, amely a befőzött élelmiszerekben is gyakran előfordul – figyelmeztetett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A baktérium különösen az alacsony savtartalmú élelmiszerekben – például a zöldségekben, a húsokban és a halakban – képes életben maradni és toxint termelni. A legnagyobb veszélye, hogy ez a toxin hőálló, tehát sütés-főzés útján sem pusztul el, és olyan súlyos ételmérgezést okozhat, amely egyes esetekben akár halálos kimenetelű is lehet. Az előzetes hőkezelés, valamint a megfelelő savasítás – például ecet vagy citromsav hozzáadása – azonban segít megakadályozni a botulizmus kialakulását.

Penész- és élesztőgombák – A penész- és élesztőgombák szaporodása is gyakran okoz problémát a házi befőttek és lekvárok esetében. A leginkább akkor áll fenn ez a kockázat, ha nem használsz elegendő cukrot, vagy ha az üvegek nem hermetikusan záródnak.

Ezek a mikroorganizmusok romlást, illetve egészségkárosító toxint (mikotoxinokat) termelhetnek, amelyek károsak lehetnek ránk, fogyasztókra nézve. A hőkezelés és a megfelelően végzett vákuumzárás, dunsztolás csökkenti a penész és élesztőgombák szaporodásának esélyét” – írták.

Helytelen sterilizálás – Ha használat előtt nem megfelelően sterilizálod az üvegeket és a fedeleket, az jelentősen megnöveli a mikrobiológiai szennyeződések kockázatát. Az üvegek alapos tisztítása és hőkezelése – például forró vízben történő kifőzése – viszont jó (és elengedhetetlen) lépés a szennyeződés elkerülésére. Így pedig az ételek idő előtti megromlása is megelőzhető.

Nem megfelelő hőkezelési idő és hőmérséklet – Komoly veszélyt jelenthet az is, ha nem megfelelő a hőkezelési idő és/vagy hőmérséklet. Ha a készülő élelmiszert nem forralod elég hosszú ideig, vagy az étel nem éri el a megfelelő hőmérsékletet, akkor nem pusztulnak el benne teljesen a baktériumok és más kórokozók. Ez pedig a végtermék gyors megromlásához, de komolyabb esetben akár ételmérgezéshez is vezethet. Az alapos hőkezelés tehát kritikus fontosságú a befőttek és lekvárok biztonságos tartósítása szempontjából.

Helytelen tárolás – A körültekintő előkészítés és befőzés mellett a befőttek és lekvárok tárolására is oda kell figyelni. Fontos, hogy az elkészült ételeket hűvös és sötét helyen őrizd, a hőmérséklet-ingadozás és a fény hatására ugyanis gyorsabban megromolhatnak, megváltozhat továbbá a színük, az ízük vagy az állaguk is. Ha azonban optimális tárolási körülményeket biztosítasz a befőttesüvegekben őrzött finomságoknak, akkor azok tovább megőrzik minőségüket.

Kellemetlen tüneteket okozhat az alma
A keresztallergia miatt sok embernek le kell mondania az évszak egyik kedvenc gyümölcséről, az almáról.

Így előzd meg a bajt!

  • Mindig friss, érett alapanyagokat válassz!
  • Alaposan mosd meg a felhasználandó gyümölcsöket, zöldségeket!
  • Sterilizáld az üvegeket és a fedeleket!
  • Ügyelj a megfelelő hőkezelési időre és hőmérsékletre!
  • A botulizmus elkerülése érdekében savasíts!
  • A penész- és élesztőgombák megjelenésének megakadályozásáért gondoskodj a megfelelő cukortartalomról és a hermetikus lezárásról!
  • Az elkészült, befőzött élelmiszereket hűvös, sötét helyen tárold!

Ha a fentieket szigorúan betartod, akkor a házilag készült befőttek, dzsemek és lekvárok biztonságosak és hosszú ideig eltarthatók lesznek. Így pedig nemcsak ízletes, de kockázatmentes módon élvezheted egész évben a nyár és az ősz ízeit.

A biztonságos befőzéshez további hasznos tippeket olvashatsz a Nébih által összeállított útmutatóban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!