A pezsgőtől ezért viszketünk

A hisztaminintolerancia létezése még egyes gasztroenterológusoknak is újdonság. Bélrendszeri és bőrgyógyászati tüneteket okoz.

A hisztamin egy biológiai anyag (biogén amin), amely egy aminosav lebomlása során keletkezik. Régebben azt hitték, csak az allergiás reakciók kiváltásában van szerepe (főleg az allergiás folyamatok során szabadul fel a hízósejtekből), de azóta kiderült, hogy más feladata is van. Például idegsejtek is tudnak a hisztamin révén kommunikálni egymással, ebből adódóan az anyag az idegrendszeri jelátvitel szempontjából is fontos.

Életideje a szervezetben nagyon rövid, mindössze 10-60 perc. Ha viszont lebomlási folyamata valami miatt sérül – például mert nem termelődik elég lebontóenzim –, akkor a hisztamin túlzott mennyiségben lesz jelen a szervezetben. Ilyenkor alakulhat ki rá túlérzékenység, egyfajta intolerancia, amely nem keverendő az allergiával. A főképp bélrendszeri és bőrgyógyászati tüneteket ez a túlérzékenység okozza. Nincsenek pontos adatok a hisztaminintolerancia gyakoriságára, de a probléma előfordulása 5-7 százalékosra tehető. Fiataloknál és középkorúaknál gyakrabban fordul elő, és inkább nőket érint.

Pezsgő fogyasztása után kipirulás, viszketés jelentkezhet
Pezsgő fogyasztása után kipirulás, viszketés jelentkezhet

A legjellegzetesebb panaszok

Már régóta megfigyelték, hogy bizonyos ételek fogyasztása egyeseknél allergiás jellegű tüneteket válthat ki, de ennek okát nem ismerték. A legjellegzetesebb panaszok a bőrt érintették. A betegek észrevették, hogy például pezsgő fogyasztása után 10-15 perccel hirtelen kipirulás, az arcon és a nyakon melegségérzet, esetleg viszketés jelentkezik (a pezsgőnek nagyon magas a hisztamintartalma).

Rájöttek arra is, hogy a hisztaminintolerancia bélpanaszokat és légúti gondokat is okozhat. Utóbbiak közül az orrfolyást, a tüsszögést, az orrviszketést lehet kiemelni, de súlyosabb esetben asztmás tünetek is jelentkezhetnek. Ezek a problémák a hisztaminban dús ételek elfogyasztása után 1-2 órán belül alakulnak ki. A bélpanaszok közül a hasi görcsöt, a hasmenést, a haspuffadást és a hányást lehet kiemelni. Ezek szintén az étkezést követően 1-2 órán belül válnak érezhetővé. A tünetek mindenkinél mások, nehéz általános panaszokat megnevezni

A panaszokat elsődlegesen a túlzott hisztaminbevitel és a hisztamint bontó enzim hiánya, csökkent mennyisége okozza. Egyelőre még nem igazolt, hogy ez miért alakul ki, de feltételezhetően valamilyen bélkárosító  fertőzés  áll a hátterében. Lehet ok az úgynevezett áteresztő bél szindróma is, de szerepet játszhat a kialakulásban a valódi gluténérzékenység (cöliákia) és a nem-cöliákiás gluténszenzitivitás (NCGS) is. Mindezek azért lehetnek kiváltó okok, mert az alapbetegségek károsítják a bélnyálkahártyát.

Még vizsgálják, hogy a hisztaminintolerancia lehet-e genetikai eredetű, tehát öröklődhet-e. Ezt a feltételezést arra alapozzák, hogy egyes embereknél vélhetően adottságként alacsonyabb a hisztaminbontó enzim szintje. Nekik már az panaszt okozhat, ha, mondjuk, párfalatnyi halat megesznek, míg másoknak több szelet sem probléma. Vizsgálják a bélflóra szerepét is, egyes bélbaktériumok ugyanis képesek bontani a hisztamint, míg mások provokálhatják, hogy a sejtek hisztamint bocsássanak ki.

Mi segíthet?

Hisztaminintolerancia esetén kerülni kell a hisztamint tartalmazó ételeket, illetve azokat a gyógyszereket, amelyek gátolják a hisztamint bontó DAO enzim működését. A gyógyszerek között ilyenek egyes fájdalomcsillapítók és helyi érzéstelenítők, de vannak ilyen antibiotikumok is. Az ételek közül a halakat és a rákokat, a savanyú káposztát és a kovászos uborkát lehet kiemelni, de ide tartoznak a penészes sajtok, illetve a nagyobb mennyiségű tojásfehérje is. Sok hisztamin van az olyan füstölt árukban is, mint a szalámi, a kolbász és a sonka. Lehet még említeni a spenótot, a paradicsomot, a padlizsánt, a babot, a szóját, a földimogyorót, a diót és a kesudiót is. Több hisztamint tartalmaznak a csokoládék és a kakaós élelmiszerek, de ilyenek a citrusfélék is. Az ecet szintén.

Mivel a hisztamin hőre nem bomlik, ami a sütés-főzés előtt az ételben volt, nagyrészt utána is benne marad. A halakról azt is érdemes tudni, hogy minél tovább tárolják őket nem fagyasztva, annál több hisztamin képződik bennük. Célszerű kiiktatni az étrendből a DAO enzim működését gátló ételeket és italokat is. Ilyenek az alkoholok, a fekete és a zöld tea, a maté tea, a nyers tojásfehérje, a felhasznált baktériumtörzsektől függően egyes joghurtok, illetve az élesztő, amely a hisztamintermelés katalizátora.

A DAO enzimet lehet pótolni is, de az erre szolgáló készítmény beszerzése Magyarországon még nehézkes. Fontos az is, hogy az érintettek törekedjenek a bélflóra rendbetételére. Ezt azok a probiotikumok segíthetik, amelyek többféle hasznos baktériumot tartalmaznak.

A panaszok az esetek jelentős részében 3-5 év után spontán is megszűnnek. Ez is azt erősíti, hogy a kiváltó ok valamilyen fertőzés vagy egyéb nem genetikai tényező. Ha a háttérben gluténérzékenység vagy áteresztő bél szindróma húzódik meg, akkor a hisztaminintolerancia megszüntetését ezek megfelelő kezelése gyorsítja. Ezt követően nem azonnal, de pár hónap után regenerálódik annyira a bélnyálkahártya, hogy a tünetek megszűnnek vagy jelentősen enyhülnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.