Egyre többen kirándulnak a hazai erdőkben

Folyamatosan nő az erdővel, az erdei fával és cserjével borított terület Magyarországon. Aránya a nemzeti erdőleltár adatai szerint már 25,4 százalék - mutatott rá Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős államtitkára az Erdők Nemzetközi Napja (március 21.) közeledtével.

Japánban egyre többen hódolnak a shinrin-yoku, vagyis az erdőfürdőzés szenvedélyének .

A klímaváltozás miatt a környezeti tényezők megváltozása fenyegeti az erdőket - hívta fel a figyelmet Zambó. Egyre több az aszályos időszak, és veszélyes egyes növényfajok, illetve károsítók gyors elterjedése. Mindezek ellen az erdők biológiai változatosságának növelésével védekeznek. A fa stratégiailag fontos, megújítható nyersanyagforrás, amelyből Magyarország jelentős, egyre növekvő tartalékokkal rendelkezik.

Magyarországon egyre népszerűbb az erdei ökoturizmus
Magyarországon egyre népszerűbb az erdei ökoturizmus. Fotó: Getty Images

Emellett felértékelődött az erdők egészségvédelmi szerepe is. A járványhelyzet rámutatott, hogy helyes stratégia volt 2010 óta az erdei ökoturizmus jelentős fejlesztése. Országszerte 25-30 százalékkal nőtt az erdők látogatottsága, az állami erdőgazdaságok által működtetett és fejlesztett ökoturisztikai infrastruktúra segítségével az erdőket évente 40-50 millió látogató keresi fel.

Az államtitkár kifejtette, a 2019-ben elindított Országfásítási programban 42 ezer hektár új erdő létesítésére pályáztak a gazdák. Hozzátette, a fásítást különböző kormányzati programok ösztönzik és népszerűsítik az országban. A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében például 680 hektár új erdőt telepítettek, a Településfásítási programban pedig 1350 településen 36 ezer sorfát ültettek. Zambó fontosnak nevezte a növekvő erdőterület fenntartható módon történő kezelését. A nem vágásos üzemmódban kezelt erdők területe 2009 óta 100 ezer hektárral nőtt.

Új kutatási programban vizsgálják az erdőket

A Soproni Egyetemen (SOE) csaknem kétmilliárd forintos kutatási program indul, amelyben a klímaváltozás elleni fellépés keretében vizsgálják az erdőalapú gazdaság gyakorlati megvalósításának lehetőségeit - jelentette be Fábián Attila rektor. A 150 szakember közreműködésével megvalósuló projekt célja, hogy az erdőalapú gazdaság területén valós megoldási lehetőségeket kínáljon a klímaváltozás kihívásaira. Ehhez új, egységes rendszerben szemléli az erdőgazdálkodás, a faipar, a közgazdaságtan és a társadalomtudományok szempontjait.

A projekt célkitűzéseit bemutatva Borovics Attila, a SOE Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója egyebek mellett kifejtette: nemzetgazdasági és klímavédelmi szempontból is indokolt annak vizsgálata, hogy a szénmegkötési kapacitás megőrzésétől kezdve a biogazdaság fejlesztéséig milyen, a gyakorlatban is alkalmazható lehetőségek vannak az erdők fenntartható hasznosítására. A projekt keretében olyan innovációkkal is foglalkoznak, mint a szárazságtűrő fafajok anyagát feldolgozó fejlesztések, a zöld hő előállítása vagy a faalapú építőanyagok és szigetelőanyagok fejlesztése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!