Egy év alatt ennyit növekedtek a hazai bérek

Júniusban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 566 800 forint volt Magyarországon – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH gyorstájékoztatója szerint a júniusi bruttó kereset 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 376 900, a kedvezményeket figyelembe véve 390 900 forintot ért el. A nettó bérek mediánértéke kereken 312 ezer forint volt.

Dacára ugyanakkor a bérek növekedésének, a magas infláció miatt a reálkereset 3,4 százalékkal csökkent egy év alatt. Korábban a KSH arról számolt be, hogy idén júniusban 20,1 százalékkal alakultak magasabb a fogyasztói árak, mint egy évvel azelőtt. Különösen a háztartási energiáért és az élelmiszerért kell jelentősen többet fizetnünk.

A nemzetgazdasági ágak közül a pénzügyi szolgáltatások terén alakultak a legmagasabban az átlagbérek, elérve a bruttó 949 ezer forintot. Az infokommunikáció és az energiaipar terén dolgozók bruttó 904,2 ezer és 772,7 ezer forintot keresnek átlagban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!