Négy évtizedet ült börtönben, mire kiderült az ártatlansága – DNS-vizsgálat tisztázta a férfit

Csaknem négy évtizedet töltött rács mögött téves ítélet alapján egy brit férfi, akinek életfogytiglani börtönbüntetését kedden semmisítette meg a londoni fellebbviteli bíróság.

A most 68 éves Peter Sullivant 1986-ban mondta ki bűnösnek az északnyugat-angliai Liverpool koronabíróságának esküdtszéke egy 21 éves virágáruslány, Diane Sindall megerőszakolásában és brutális kegyetlenséggel elkövetett meggyilkolásában. Sullivan a vizsgálati fogsággal együtt 38 évet, hét hónapot és 21 napot töltött börtönben. A fellebbviteli bíróság keddi végzésében azonban semmisnek mondta ki az 1987-ben hozott ítéletet, mindenekelőtt az azóta elvégzett DNS-vizsgálatok alapján, amelyek szerint az áldozat holttestén talált nyomok nem Sullivantől származtak.

Kétes bizonyítékok alapján zárták börtönbe

Diane Sindall, aki virágárusi munkája mellett egy pubban is dolgozott, 1986. augusztus 2-án éjjel, munkaideje leteltével autózott hazafelé a Liverpool közvetlen közelében lévő Bebington kisváros környékén, amikor járművéből kifogyott az üzemanyag. A fiatal nő a korabeli nyomozati adatok szerint gyalog indult egy közeli töltőállomás felé, amikor valaki megtámadta, egy közeli sikátorba hurcolta, megerőszakolta és brutális kegyetlenséggel meggyilkolta. A nyomozók a gyilkosság másnapján megtalálták Diane Sindall ruháit, amelyeket valaki nem sokkal korábban felgyújtott.

Peter Sullivanre azután terelődött a gyanú, hogy egyes szemtanúk látni vélték, amint a tűz helyszínének közeléből futva távozik. Az ügyészség egyik legfőbb bizonyítékául az áldozat testén talált harapásnyomok szolgáltak, amelyekről a korabeli vizsgálat azt állapította meg, hogy megegyeznek Sullivan fogmintázatával. A fellebbviteli bíróság keddi végzése szerint azonban ennek a bizonyítéknak a minősége is rendkívül gyenge volt, és semmiféleképpen sem volt perdöntőnek tekinthető. Mindazonáltal az esküdtszék 1987-ben bűnösnek nyilvánította Sullivant, akit a bíróság életfogytig tartó börtönre ítélt.

A rendőrség ismét nyomoz a gyilkos után

Peter Sullivan mindvégig ártatlannak vallotta magát, és jogi képviselői útján több fellebbezést is beterjesztett. Ugyanakkor az illetékes bűnügyi felülvizsgálati bizottság (Criminal Cases Review Commission, CCRC) többszöri elutasítás után csak tavaly, a DNS-vizsgálat eredménye nyomán utalta az ügyet az angol-walesi fellebbviteli bíróság elé. Az ítéletet megsemmisítő végzés utáni nyilatkozatában Sullivan úgy fogalmazott, hogy nincs benne sem düh, sem keserűség, mert „az igazság mindig kiderül és elhozza a szabadságot”.

A fellebbviteli végzés után ismertetett közleményében a területileg illetékes liverpooli rendőrség – amely annak idején a nyomozati vizsgálatot folytatta – hangsúlyozta, hogy a gyilkosság idején a DNS-vizsgálati módszerek még kezdetlegesek voltak, és ez a ma már létfontosságú bizonyíték annak idején nem állt a nyomozóhatóság rendelkezésére. A rendőrség közölte, hogy a gyilkossági ügy kivizsgálását már 2023-ban újraindította, és azóta 260 férfit vetettek alá DNS-szűrésnek, de a minták egyikük esetében sem egyeztek. Keddi szakértői nyilatkozatok szerint a brit bűnüldözés történetében valószínűleg Peter Sullivan töltötte a leghosszabb időt börtönben egy téves ítélet alapján.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!