Van, ahol csontsűrűségmérést is biztosítanak a dolgozóknak

Már a csontsűrűségmérés is elérhető a Semmelweis Egyetem „Családbarát Egyetem Programjának” munkavállalói szűrési csomagjai között. A vizsgálat előzetes időpont-egyeztetéssel vehető igénybe a Szent Rókus Klinikai Tömbben.

A csontritkulás egy igen elterjedt civilizációs betegség, amely nagyjából minden tizedik embert érint az 50 év feletti korosztályban. A betegség kialakulása nőknél kétszer gyakoribb, mint férfiaknál: legtöbbször menopauza utáni, illetve időskori formájával találkozunk – hívta fel a figyelmet dr. Varga Péter, a Semmelweis Egyetem Ellátásszervezési Igazgatóságának igazgatója. Ahogy az az intézmény oldalán olvasható , a csontritkulás klinikai jelentőségét az adja, hogy az idő előrehaladtával a betegeknél kóros csonttörések, illetve abból eredő szövődmények alakulhatnak ki – azonban ezeknek jelentős része megelőzhető lenne.

csontritkulás, csontsűrűségmérés
A csontsűrűségmérés nagyjából 20 percet vesz igénybe. Fotó: Kovács Attila/Semmelweis Egyetem

Nagyon fontos a korai felismerés

A csontritkulás kezelésének alapja ma is az elegendő kalcium- és D-vitamin-bevitel, továbbá a megfelelő mértékű fizikai aktivitás. Az elvesztett csont egy részét mennyiségileg vissza lehet építeni a rendelkezésre álló gyógyszerekkel is, de a megsérült szerkezet már kevésbé regenerálódik, ezért is fontos a korai felismerés és terápia – jegyezte meg Varga Péter.

A Családbarát Egyetem Program keretében is igénybe vehető csontsűrűségméréssel megállapítható, hogy a csontok szilárdságában van-e valamilyen kóros elváltozás, fennáll-e a csontritkulás vagy elindult-e az afelé haladó folyamat. Az elenyésző sugárterheléssel járó, nagyjából 20 perces vizsgálat során a vizsgálóasztalon fekvő páciens testét a készülék (denzitométer) a megfelelő helyeken átvilágítja és megméri, hogy milyen a csont sűrűsége a kritikus pontokon – magyarázta az igazgató. Hozzátette, a mérési eredmény kiértékelése alapján reumatológus szakorvos határozza meg a további szükséges vizsgálatok menetét és a kezelési stratégiát.

Nekik a legfontosabb a szűrés

Dr. Varga Péter azt javasolja, hogy a nők a menopauza idején mindenképpen végeztessenek egy csontsűrűségmérést, majd a következő 2-3 évben ismételjék meg. Így ugyanis kiderülhet, ha esetleg ők is az úgynevezett „gyors csontvesztők” csoportjába tartoznak. A férfiaknál 50-60 éves kor körül érdemes a szűrést elvégezni, ha pedig van ismert kockázati tényező (családi előfordulás, pajzsmirigy-túlműködés, máj- vagy vesebetegség, csontot károsító gyógyszer, például szteroid szedése), akkor kortól függetlenül is javasolt a vizsgálat. Olyan típusos panaszok esetén is szóba jöhet a vizsgálat elvégzése, mint a csontfájdalom vagy a növekvő hátfájdalom.
A szűrővizsgálatokra a munkanapokon 8 és 16 óra között hívható +36 30 685 9677-es telefonszámon, vagy a szurovizsgalatok.seszi@semmelweis-univ.hu e-mail címen lehet bejelentkezni. Az időpontkéréshez ajánlott előkészíteni Semmelweis Kártyát, ugyanis ennek sorszámával lehet igazolni, hogy az érintett valóban egyetemi dolgozó. E-mail-es időpontkérés esetén szintén a Semmelweis Kártya számára kell hivatkozni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!