Teherautójában lett rosszul, a légzése is leállt

Rendőrök mentették meg egy sofőr életét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte az Országos Mentőszolgálat.

Rosszul lett teherautójában egy középkorú férfi a napokban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A kontaktusképtelenné vált beteget az éppen arra járőröző rendőrök vették észre, és azonnal a segítségére is siettek – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-posztjában.

Leállt a sofőr légzése

Az egyik rendőr a forgalmas útszakasz lezárásával gyorsan biztonságossá tette a helyszínt. Közben a másik járőr megvizsgálta a férfit, így derült ki, hogy a beteg akkor már nem lélegzett. Az egyenruhások rögtön mentőket hívtak, illetve megkezdték a bajbajutott sofőr újraélesztését is.

Sikeres volt az újraélesztés

A tájékoztatás szerint a helyszínre perceken belül több mentőegység is érkezett, és a bajtársak közösen küzdöttek tovább a beteg életéért. Az időben érkezett segítség végül sikerre vezetett, ugyanis visszatért a férfi keringése. A beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: mentok.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!