Száz csontot rendelt illegálisan a klinikaigazgató a boncmestertől

Emberi test tiltott felhasználása miatt ítéltek el egy korábbi klinikaigazgatót és egy boncmestert Pécsen.

Az ügy egészen 2019-ig nyúlik vissza, amikor neves hazai és külföldi fül-orr-gégészek részvételével rendeztek meg egy konferenciát. A kurzus során egyedülálló lehetőség nyílt a hallás rendszeréhez kapcsolódó anatómiai régiót érintő műtétekhez elengedhetetlen sziklacsont fúrásának gyakorlására eredeti, holttestekből származó csontokon. Az ehhez szükséges sziklacsontok beszerzését az egyik klinika akkor igazgatója vállalta el – olvasható a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség pénteki közleményében.

Ahelyett azonban, hogy beszerezte volna a szükséges engedélyeket, titokban megegyezett egy boncmesterrel 2018 elején. Összesen száz sziklacsontot kért tőle, amelyekért egyenként 2500 forintot ajánlott fel. A boncmester ezt követően legalább száz sziklacsontot távolított el elhunyt személyek szervezetéből anélkül, hogy ezt jegyzőkönyvben rögzítette volna. Minderre azután derült fény, hogy 2019 májusában egy ismeretlen levélíró e-mailben értesítette a klinikát arról, hogy az alagsorban formalinnal teli vödrökben tárolnak csontokat.

A Pécsi Törvényszék a két vádlottat emberi test tiltott felhasználása bűntettében mondta ki bűnösnek. Az igazgatót 1 év 8 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, a boncmestert 1 év 6 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre és vagyonelkobzásra ítélte. Az ügynek van egy harmadik vádlottja is, aki új műtéti technikát tanult két hónapos külföldi kiküldetésén, ahova 8 darab sziklacsontot vitt magával szintén szabálytalanul. Őt a törvényszék felmentette.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, illetve a felmentett vádlott bűnösségének megállapításáért fellebbezett. A vádlottak és védőik felmentésért, illetőleg enyhítésért fellebbeztek. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést annyiban módosította, hogy az elítélt vádlottak esetében korrupciós bűncselekmény megállapítását is indítványozta. Az ügyben a Pécsi Ítélőtábla fog másodfokon döntést hozni.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!