Szigorúan korlátozzák az e-cigi használatát

Szigorú intézkedéseket jelentett be Ausztrália egészségügyi minisztere az elektromos cigaretta használatának korlátozására. Emellett megvádolta a dohányipart, hogy a tizenévesek következő generációját próbálja „nikotinfüggővé tenni”.

Az évtized legnagyobb dohányzásellenes reformjaként beharangozott, ausztráliai Canberrava program betiltja a nem újratölthető elektromos cigarettákat, valamint korlátozza az e-cigarettákban lévő nikotin mennyiségét. Ausztrália már régóta aktív politikát folytat a dohányzás felszámolására, és 2012-ben elsőként vezette be az egységes csomagolású cigarettás dobozok használatát, amit azóta számos ország átvett.

A dohányzás elleni küzdelemhez a dohányáruk elrettentő ára is hozzájárul. A magas adók miatt ugyanis az ausztrál cigaretták a világ legdrágábbjai közé tartoznak. Egy 25 darabos csomag körülbelül 50 ausztrál dollárba – átszámolva több mint 11 ezer forintba – kerül.

A tiniket nehéz elrettenteni

Az elmúlt években a Canberra nehezen tudta megfékezni az e-cigaretta robbanásszerű terjedését, különösen a tizenévesek körében. „A középiskolákban az e-cigaretta szívása lett az első számú viselkedési probléma. De egyre inkább terjed az általános iskolákban is” – mondta Mark Butler egészségügyi miniszter. „A dohányhoz hasonlóan a világ legnagyobb dohányipari vállalatai kerítettek egy újabb függőséget okozó terméket, feltűnő csomagolásba tették és ízesítőket adtak hozzá, hogy megteremtsék a nikotinfüggők új generációját” – mutatott rá Butler.

Csak receptre lesz kapható

Az e-cigaretta továbbra is engedélyezett lesz Ausztráliában, de csak receptre, a dohányzásról való leszokást támogató eszközként lehet majd hozzájutni. „Az elektromos cigaretta gondolatát úgy adták el a kormányoknak és a világnak, mint egy terápiás terméket, amely a régóta dohányzók leszokását hivatott segíteni. Nem szabadidős termékként adták el, és főleg nem a gyermekeink számára” – fűzte hozzá a miniszter.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!