Hetek óta nincs meleg víz ebben a fővárosi kórházban

Már két hete nincs meleg víz a Szent János Kórház egyik épületében – tudta meg a Telex. A hírt az intézmény is megerősítette, és már dolgoznak a probléma megoldásán.

A Telex egyik olvasója juttatta el a laphoz az információt, miszerint már hetek óta nincs meleg víz az Észak-budai Szent János Centrumkórház 25-ös épületében.

Szent János Centrumkórház
Az Észak-budai Szent János Centrumkórház főbejárati épülete. Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Már dolgoznak a probléma megoldásán

Az intézmény kommunikációs osztálya a portál kérdésére elárulta, hogy a probléma valóban fennáll, és azt már a kórház műszaki üzemeltetőjének is jelezték.

2023. július 1-től a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) vette át a kórházak műszaki üzemeltetési feladatait. A kórház a probléma kezdete óta többször bejelentette feléjük a fennálló műszaki problémát és kérte annak sürgős elhárítását” – írták a válaszlevélben.

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság és a Pénzügyminisztérium egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!