Koronavírus: az orvosok így győzhetik le az álhíreket

Magyarországon még mindig erős oltásszkeptikusság uralkodik, igencsak megnehezíti azt, hogy több mint egy év után kilábaljunk a koronavírus-járványból. Az összeesküvés-elméletekkel az orvosok is nap mint nap találkoznak - nekik állítottak össze egy hivatalos útmutatót, amelynek segítségével hatékonyabban vehetik fel a harcot az álhírekkel.

Bár az oltást támogatók aránya az elmúlt év végéhez képest sokat emelkedett, még mindig gyakran futni bele a koronavírus -járvánnyal és a fertőzés elleni védőoltással kapcsolatos légből kapott híresztelésekbe, szkeptikus véleményekbe, összeesküvés-elméletekbe. Ezek nemcsak a járvány megállítását hátráltatják, de sokak egészségét is kockára teszik, ezért fontos lenne, hogy ahol csak lehet, felvegyük a harcot az álhírekkel szemben. A Political Capital intézet ennek jegyében összeállított egy kifejezetten egészségügyi szakembereknek - háziorvosoknak, virológusoknak, egészségügyi kommunikációs szakembereknek - szóló útmutatót , mely segíthet a járvány- és vakcinaszkeptikus hiedelmek elleni sikeres fellépésben.

koronavírus COVID-19 álhír oltás vakcina
Az oltásellenesekkel szemben csak a hiteles, közérthető információk lehetnek hatásosak.Fotó: Getty Images

Nem elég magas az oltási kedv

Meg lehet győzni az oltáselleneseket?
Kattintson , és kiderül!

Az oltási hajlandóság a magyarok körében 2021 márciusára meghaladta az 50 százalékot, ám az oltást elutasítók aránya éppen a legaktívabb korosztályokban (18-29 és 30-39 évesek) növekedett. Ez azért is probléma, mert a fertőzőbb vírusvariánsok megjelenésével és elterjedésével a nyájimmunitáshoz szükséges átoltottsági küszöb is egyre emelkedik, jelenleg a szakértők szerint a lakosság 80-90 százalékát kellene beoltatni annak érdekében, hogy kialakulhasson a nyájimmunitás. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a sikeres krízis-kommunikációnak három alapfeltétele van: a vakcina-ellenes csoportok elérése, az objektív és kiegyensúlyozott információk biztosítása, valamint a megbízható információforrásokhoz való hozzáférés. Vagyis az egészségügyi szakemberek kulcsszerepet játszanak abban, hogy minél hatékonyabban lehessen eloszlatni a védőoltásokkal kapcsolatos tévhiteket, álhíreket.

Mire figyeljenek az orvosok?

A kommunikációs útmutató leszögezi, hogy a járvánnyal és az oltásokkal kapcsolatos nyilatkozatoknak, párbeszédeknek mindig a veszélyekre (kórházi kezelés, egészségkárosodás) és a védekezési javaslatokra (maszkviselés, oltás) kell fókuszálnia. A betegség veszélyeit kell szembeállítani az óvintézkedések előnyeivel, a személyes egészségre és a családdal kapcsolatok érzelmekre helyezve a hangsúlyt. Fontos, hogy a tudományos érveket közérthetően, szakzsargontól és politikától mentesen fogalmazzák meg a szakértők, az állítások igazolásához hivatkozhatnak ismert szakértőkre, egészségügyi intézményekre, hivatalos szervekre.

Nem jó taktika lekezelően bánni az oltásellenesekkel, ehelyett empatikusan kommunikáljunk és tartózkodjunk az általánosításoktól. Attól, hogy valaki kritikusan, netán bizonytalankodva áll az intézkedésekhez, még nem lesz rögtön vírustagadó . Nem célszerű átvenni az álszakértők, összeesküvés-elméletek hívőinek retorikáját, a tipikus elméleteket, ellenségeket (például mikrochipek, Bill Gates) ne hozzuk szóba, és ha mégis előkerülnek a beszélgetés során, 2-3 tényszerű, közérthető állítással cáfoljuk meg őket. Az útmutató szerint nem jó túlzásokba esni, mert a túl sok ellenérv összezavarhatja a befogadókat, és felerősítheti a kétségeiket.

Amikor a koronavírus ellen beoltott magyarok száma eléri a 4 milliót, újabb lazítások jönnek, amelyek a mindennapi élet és a gazdaság újraindítását segítik elő. Ezen intézkedések jelentős részét védettségi igazolványhoz kötik majd. Kattintson ide a részletekért!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!