Kiderült, mennyivel költünk többet élelmiszerre

Egyes élelmiszerek ára több mint a duplájára emelkedett egyetlen év alatt, átlagosan pedig 50 százalék körüli drágulással számolhatunk egy családi bevásárlás során – írta saját számításaira alapozva a Telex.

Idén novemberben 43,8 százalékkal kellett többet fizetni Magyarországon az élelmiszerekért, mint egy évvel korábban, legalábbis a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) fogyasztói árakra vonatkozó adatai szerint. Ez egy igen magas inflációs érték, a Telex ugyanakkor arról írt, hogy akadnak, akik saját tapasztalatból még erőteljesebb drágulásról számolnak be. A lap ezért egy egyszerű kísérlettel igyekezett felmérni, mi vár valójában a vásárlókra a hazai boltokban. A piacvezető és legolcsóbbnak tartott kiskereskedelmi láncnál vásárolták meg ugyanazokat a termékeket, amelyeket napra pontosan egy évvel korábban is.

elégedetlen bolti vásárló, élelmiszer-vásárlás, fiatal nő
A legtöbb élelmiszernek jelentősen drágult az ára az elmúlt egy évben. Fotó: Getty Images

Jelentős drágulás egy év alatt

A kísérlet tanúsága szerint a termékek többsége bizony jelentősen drágább lett mostanra, alig van olyan áru, ami megőrizte volna az árát, esetleg olcsóbb lenne az egy évvel korábbihoz képest. A sertéskaraj például kilogrammonként 750 forinttal kerül többe, a kockasajt 800 forinttal, fél kiló spagetti 250 forinttal. Legnagyobb mértékben a vöröshagyma ára ugrott meg – 162 százalékos drágulását a vécépapír 132 és a kockasajt 114 százalékos áremelkedése követi a sorban. Duplájára emelkedett a kenyér ára is, míg a rizs 89, a tészta 84, a tojás pedig 67 százalékkal terheli meg ma jobban a pénztárcánkat.

„Ezek nagy része azért különösen fájó, mert a kenyér, a tészta és a rizs mind a legolcsóbb kalóriaforrások közé tartoznak. Emiatt a szegények vásárlói kosarából jellemzően nagy részt tesznek ki ezek a termékek, ők tehát még az átlagosnál is nagyobb áremelkedéssel szembesülnek” – írta a Telex. A cikk szerint az infláció hatásai csak azokon a termékeken nem érződnek, amelyek árára még januárban vezettek be árstopot.

Mit jelent az infláció a fizetések tükrében?

A lap tavaly decemberben összeállított egy 23 termékből álló vásárlói kosarat, amely egy magyar család átlagos hétvégi bevásárlását hivatott mintázni. Akkor a kosár ára 15676 forint volt, míg idén decemberben már 23512 forintra rúg. Ez szinte kereken 50 százalékos drágulást jelent, meghaladva a KSH által novemberre kimutatott 43,8 százalékos élelmiszer-inflációt. Az emelkedés a fizetésekhez viszonyítva úgy értelmezhető, hogy míg tavaly decemberben a mintakosár értéke a nettó átlagfizetés 4,8 százalékát tette ki, addig mostanra a 6,8 százalékát.

A cikk szakértői becslésekre hivatkozva arról ír, az infláció a jövő év második felében lassulhat le leghamarabb. Erre azonban számos nehezen előrejelezhető tényező is nagy befolyással van, mint például az Ukrajnában zajló háború alakulása, illetve az időjárás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!