Gyerekeken is javában tesztelik a kínai CanSino oltóanyagát

A többi, már használatban lévő koronavírus elleni vakcinához hasonlóan a kínai CanSino Biologics vállalat oltóanyagát is tesztelik gyerekeken, és az eddigi klinikai vizsgálati eredmények alapján ígéretesnek tűnik.

A kínai CanSino Biologics vállalat egydózisos koronavírus elleni vakcinájának csökkentett adagja biztonságos immunválaszt váltott ki a 6-17 éves gyerekeknél egy kisebb vizsgálat eredményei szerint - közölte a Reuters hírügynökség. A kisebb vizsgálat ebben az esetben azt jelenti, hogy a tesztelés e fázisába mindössze 150 gyereket és 300 felnőttet vontak be.

CanSino-vakcina gyerekeknek
Kínában már három hazai fejlesztésű vakcinával is olthatnák a 3 évnél idősebb gyerekeket. Fotó: Getty Images

A kutatók csökkentették az adenovírus-alapú vektorvakcina hatóanyagát, miután a teljes dózis beadását követően néhány résztvevőnél láz és fejfájás jelentkezett. A középfázisú vizsgálat lektorált eredményei arra utalnak, hogy a gyerekeknél az alacsonyabb dózis magasabb ellenanyagszintet váltott ki, mint a felnőtteknél alkalmazott dózis. Az is kiderült, hogy a gyerekeknél, akik a csökkentett dózist kapták, erősebb antitestválasz jött létre, mint azoknál a felnőtteknél, akik 56 nappal az első (és egyetlen) oltást követően megkapták az emlékeztető oltást is. Ezért a kutatók szerint mérlegelni kell, mennyit érdemes várni a két adag beadása között.

A CanSino Biologics kutatói és a kínai járványügyi hivatal azonban felhívták rá a figyelmet, hogy az ellenanyagszintre vonatkozó mérések azt nem mutatták meg, hogy a vakcina milyen mértékben nyújthat védelmet a COVID-19 okozta megbetegedés ellen.

Ráadásul, ahogy arról a Reuters is beszámolt, a CanSino emlékeztető oltása javította ugyan az antitestválaszt a vizsgálatokban résztvevő, különböző korcsoportokba tartozó résztvevőknél - különösen az idősebb felnőtteknél -, a sejtes immunválaszt azonban nem fokozta.

Több millió 12-17 éves amerikai osztotta meg tapasztalatait a koronavírus elleni védőoltás beadatását követően. Mutatjuk, milyen mellékhatásokról számoltak be, illetve azok milyen gyakorisággal jelentek meg a fiatalok körében.

Kínában már olthatnák a fiatalabb gyerekeket is

A CanSino oltóanyagának használatát még nem engedélyezték gyermekek számára, ehhez további klinikai vizsgálatokra van szükség. Ugyanakkor három koronavírus elleni vakcinát már jóváhagytak Kínában a 3 évesnél idősebb gyerekek számára. A Magyarországon is engedélyezett és alkalmazott Sinopharm-vakcinát , a szintén kínai fejlesztésű Sinovac oltóanyagát, és egy másik Sinopharm-vakcinát. A 12 éven aluliak oltását viszont egyelőre még nem kezdték el.

Mennyire hatékony a CanSino oltóanyaga?

Az AD5-nCOV, hivatalos néven Convidecia egy csimpánz adenovírust használó vektorvakcina. A késői stádiumú klinikai vizsgálatok és gyakorlatban tapasztalt esetek alapján egyetlen dózisa 65,7 százalékos hatékonysággal előzi meg a mérsékelt tünetek kialakulását és 91 százalékos hatékonysággal a súlyos megbetegedést. (A Johnson&Johnson szintén egydózisos oltóanyagához hasonlóan.) Az Egészségügyi Világszervezet még nem hagyta jóvá sürgősségi felhasználását, de az értékelése zajlik.

Jelenleg számos ázsiai és latin-amerikai országban oltanak vele, Magyarországon is engedélyezték sürgősségi felhasználását, a választható oltások közé azonban mégsem került be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!