A Honvédkórház esete nem egyedi

A Honvédkórházban tapasztalható jelenség nem egyedi - állítja Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Más osztályokról irányítanak át orvosokat

Az InfoRádió cikkéből kiderült, hogy a Honvédkórházban kialakult helyzet miatt nyílt levelet írt a Budapesti Orvosi Kamara a honvédelmi miniszternek, az egészségügyért felelős miniszternek és a főpolgármesternek. Ebben azt kérik, hogy nagyon sürgős intézkedésekkel tegyék biztonságossá az adott egészségügyi szolgáltató működését, mert a jelenlegi megoldások sem a személyi, sem a tárgyi feltételeket nem biztosítják ahhoz, hogy orvosaink szakképesítésüknek megfelelő munkakörben, megfelelő személyi és tárgyi feltételek mellett végezzék felelősségteljes munkájukat, és ez a betegek ellátását is veszélyezteti.

A Honvédkórház esete nem egyedi, Éger István Magyar Orvosi Kamara Honvédkórház orvoshiány orvosvándorlás sürgősségi ellátás
Éger István szerint a Honvédkórház esete nem egyedi

A fővárosi területi szervezet szerint nem lehet megoldás ebben a helyzetben, hogy a sürgősségi ellátáshoz szükséges szakképzettséggel és tapasztalattal, gyakorlattal nem rendelkező orvosokat más osztályok működésének a rovására átirányítsanak.

Mint írják, a betegút szervezetlenségének megszüntetésére van szükség, ami miatt sürgősségi ellátásra jelentkeznek olyan betegek, akiknek ellátása más betegutat igényel. Emellett fontos lenne az aggódó hozzátartozók tájékoztatásának és az egészségügyi dokumentáció vezetésének megszervezése korszerű adatrögzítési feltételek biztosításával, megfelelő számú szakdolgozó és más kisegítő személyzet biztosítása, továbbá az ellátandó betegszám meghatározása a rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételekhez igazítottan.

A sürgősségi ellátásban több helyen problémák vannak

A Magyar Orvosi Kamara elnöke úgy látja, hogy a Honvédkórházban tapasztalható jelenség már nem egyedi, Éger István szerint a sürgősségi ellátásban több helyen is problémák vannak. Hozzátette, nagyon helyes, hogy a budapesti szervezet jelezte a gondokat. "Nagyon sürgősen kellene komoly emberi erőforrás-intézkedéseket hozni, vagyis folytatni a bértárgyalásokat és a korábban megkezdett bérfejlesztést" - emelte ki Éger István, aki szerint a tárgyi feltételek hiánya sokkal kisebb gond, illetve sokkal kevésbé igaz, mint a személyi feltételeké.

"Sok tartalék van a rendszerben, vissza lehet csábítani ezeket az embereket, a szakdolgozókat a kereskedelemből, a szakorvosokat a magánegészségügyből és külföldről a megfelelő bérezéssel" - fejtette ki Éger István, aki szerint van mit tenni. Ezt jelzi, hogy itthon a gyógyító-megelőző kassza részesedése GDP-arányosan 2,94 százalék, míg Európa-szerte 8 százalék körüli. Az elnök múlt héten több kormánytaggal is egyeztetett a helyzetről, és reméli, hogy megindulnak a tárgyalások a kabinet és a szervezetek között.

Az InfoRádió megkereste az érintett tárcákat, de egyelőre nem kapott választ.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de a nyugati, délnyugati országrészben erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - gyenge havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol (zúzmarás) köd képződhet. Gyenge lesz a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, tartósan derült északkeleti tájakon hidegebb is lehet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!