Szeszélyes időjárás: veszélyben a gyümölcsök

Éjszakánként talajmenti és gyenge hajnali fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést – derült ki a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzéséből.

A hétfőről keddre virradó éjszakán erős hidegfront érte el Magyarországot, ez pedig véget vetett az előző három hét nyáriasan meleg, száraz időjárásának.

Végre esett egy kis eső

A hét első felében 5 és 15 milliméter között alakult a lehullott csapadék mennyisége, ezzel valamelyest csökkent a csapadékhiány. A talaj felső 20 centiméteres rétege – amely a hétvégére már országszerte kritikusan kiszáradt – most sokfelé átnedvesedett, és az ország nagy részén a középső talajrétegbe is jutott a nedvességből.

elfagyott termés
Ismét jönnek a talajmenti és a hajnali fagyok. Fotó: Getty Images

Ilyen állapotban vannak most  növények

A tájékoztatás szerint az őszi vetések még jó állapotban vannak, ám a szokásosnál két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben. A kalászosok intenzíven növekednek, az őszi káposztarepce pedig virágzik. A hűvösebbre fordult időjárás jól jött a mezőgazdaságnak, mert nem rövidülnek tovább ezek a fejlődési fázisok a szokatlan meleg miatt.

A lehűléssel érkezett csapadékra főként a csírázó, éppen kisoroló napraforgónak és kukoricának volt égető szüksége. A legtöbb gyümölcsfa már elvirágzott, a következő éjszakákon várható fagyok azonban veszélyeztetik a terméskezdeményeket és a növekvő termést.

Hétvégére ismét beborul az ég
Átmenetileg élvezhetjük csupán a napsütést ma a meteorológusok szerint, az időjárás-változás pedig sokaknál kellemetlen panaszokat okozhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!