Orvosmeteorológia: hétvégére ismét beborul az ég

Átmenetileg élvezhetjük csupán a napsütést ma a meteorológusok szerint, az időjárás-változás pedig sokaknál kellemetlen panaszokat okozhat.

Napos időre van kilátás ma gomolyfelhőkkel, északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel. Utóbbi az Észak-Dunántúlon a délutáni óráktól már meg is vastagodhat, és helyenként kialakulhat egy-egy zápor, esetleg zivatar – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. A nyugatias szelet az északi megyékben élénk, olykor erős, záporok, zivatarok környékén pedig viharos lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul, majd késő estére 3 és 10 fok közé hűl vissza a levegő.

Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni. Ez azt jelenti, hogy mind a hideg-, mind a melegfrontra érzékenyek felléphetnek időjáráshoz köthető tünetek. Sokan tapasztalhatnak például fejfájást, koncentrációs zavarokat, vérnyomás-ingadozást. Mindez az autós közlekedésben is fokozott óvatosságra int, hiszen a reakcióidő-növekedés növeli a balesetveszélyt az utakon. Jó hír ugyanakkor, hogy az elmúlt napokban csökkent a pollenterhelés. Ezzel együtt továbbra is tart a szezon legintenzívebb időszaka, amikor egyszerre több mint húszféle növény allergén virágpora van jelen a levegőben.

A hétvégét a felhők uralják majd

Holnap már közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Hosszabb napos időszakokra elsősorban keleten, délkeleten lehet számítani. Elszórtan kialakulhat eső, zápor, néhol akár zivatar is. Legkisebb eséllyel a Tiszántúlon hullik majd csapadék. Sokfelé élénk lesz, helyenként meg is erősödik az északira, északnyugati forduló szél. A nappali csúcshőmérséklet 11-17 fok között várható.

Vasárnap jobbára közepesen-erősen felhős időre van kilátás. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar, nagyobb eséllyel a középső és a déli országrészben. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél. Délután a Dunántúlon 8-13, máshol 13-18 fok körüli maximumokat mérhetünk.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?