Hájburokba menekülni a szex elől

Kielégülés az élet egyik területén a másik kárára? Létezik ilyen! A következmény persze elhízás lesz - ami miatt a szexuális élet még inkább visszaszorulhat. Tehát hogyan kapcsolódik össze tehát a szex és az evés? Erről beszél dr. Túry Ferenc videónkban.

Szexuális zaklatás és evészavar - Bulimiában például az önértékelés már a gyermekkor óta alacsony, de diétázás, koplalás is könnyebben fordul elő önbizalomhiány esetén - mondta dr. Túry Ferenc, a Magyar Pszichiátriai Társaság Evészavar Munkacsoportjának elnöke.

Az alacsony önértékelés hátterében a szülői konfliktus, kritika, a gondoskodás csekély vagy túlzó volta, továbbá fizikai vagy szexuális visszaélések lehetnek.

- A szexuális visszaélés gyakori az evészavarokban, a különböző vizsgálatokban a betegek egyharmadában deríthető ki ilyen előzmény - tette hozzá a pszichiáter.

A szexuális zaklatás, megrontás, szemérem elleni erőszak és más szexuális "bántalmazás" általános sérülékenységhez vezet. Más pszichiátriai zavarokban is azt tapasztalták, hogy a betegek harmada élt át ilyen zaklatást, miközben az össznépességben "csupán" 9 százalékos a szexuális abúzus. Tehát annak ellenére is súlyosbítja a pszichés tüneteket, hogy önmagában nem ez a kiváltó oka az evészavarnak. A szakemberek ezért a kezelés során mindenképpen fontosnak tartják a traumák feldolgozását.

Ön hol elégül ki? A személy életben maradásának és az emberi faj fennmaradásának két alapvető feltétele a létfenntartás és a fajfenntartás ösztönének megléte. Mindkettő ősi, alapvető ösztön, szoros kapcsolatban állnak egymással, így érthető, hogy evéssel kapcsolatos zavarokban (így az elhízásnál is) gyakran találkoznak a szakemberek szexuális zavarokkal.

Az ember ősi ösztönei közé tartozik tehát az éhség, a szomjúság és a fájdalom elkerülése, illetve a szexualitás (fajfenntartás). Ezeket az ösztönkésztetéseket igyekszünk minél hamarabb kielégíteni. Mivel azonban a fogyasztói társadalom vásárlásra és evésre ösztönöz, ez az önkontrollal kevésbé rendelkezőknél elhízást okoz, a testre rakódott több kilónyi plusz pedig a szexuális önbizalom elvesztését okozza. A szexuális élet zavarait sok nő azzal kendőzi el, hogy szándékosan teszi a testét nemkívánatossá, így menekül el hájburokba a szex elől.

Az információk folytonosan áramlanak az egyén felé, aki ezért bizonyos "információfüggőségbe" kerül, új inger hiányában azonban hamarosan frusztrálódik, és ez az állapot újabb fogyasztásra ösztönzi. A túlzott fogyasztás pedig elhízást okoz. Innen pedig sok nőnek egyenes az út a depresszió és a bánatevés felé. Így történhet meg, hogy az önfenntartás, létfenntartás ösztönének túlzott kielégítése akadályozza a szexuális ösztönök, a fajfenntartás ösztönének kielégülését.

Náray Szabó Gábor írja cikkében, hogy ma már az emberek nagy tömegei nem csupán az élet fenntartásához és reprodukálásához szükséges minimális anyagot és energiát fogyasztják el. A szükségletek kielégítése pillanatnyi örömmel jár, de csak addig, amíg újra meg nem jelenik a hiányérzet, majd az unalom, ez pedig újabb fogyasztásra késztet.

Olvassa el, nézze meg sorozatunk előző négy részét is:

Az édesanyja (is) tehet arról, ha Ön elhízott!
A zabálás pszichológiája
Hipnózisban lefogyhat!
Ön ELfogyasztja, mi LEfogyasztjuk!

Felhasznált irodalom:
Náray-Szabó Gábor: Evolúció és fenntarthatóság

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!