Danielle Clements mindennél jobban vágyott arra, hogy anya legyen. Azonban testsúlya – amely egykor a 143 kilogrammot is meghaladta –, valamint egészségtelen – többnyire gyorsételekből, csokoládéból és ropogtatnivalóból álló – étrendje az álma útjába állt. Ma már sikerült valóra váltania vágyát, történetét a Mirror tette közzé.
5,5 millió forinttal és 76 kilóval lett könnyebb
A most 35 éves nő az elmúlt években négy vetélésen esett át. Több módszert is megpróbált, hogy veszítsen súlyfeleslegéből, de tartós eredményt sosem ért el. Végül rászánta magát egy súlycsökkentő műtétre, amelyre 11 500 fontot – vagyis több mint 5,5 millió forintnak megfelelő összeget – költött.
Tudtam, hogy meg kell tennem, nem maradt más választásom. Tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy aki megműttetni magát, az a »könnyű utat« választja. De ne tudnám összeszámolni, hányféleképpen próbáltam meg lefogyni, mielőtt erre az útra léptem. Minden alkalommal, amikor visszahíztam, borzasztóan éreztem magam, és ez csak tovább súlyosbította egészségtelen szokásaimat. Viszont teljesen összetörtem minden alkalommal, amikor teherbe estem, majd elvetéltem. Tehetetlennek éreztem magam. Nagyon vágytam egy babára, és úgy döntöttem, hogy bármit megteszek érte, nem számít, mekkora kiadást jelent, vagy hogy mások mit gondolnak rólam és a döntésemről” – magyarázta Danielle.
Azóta két gyermek boldog édesanyja
A műtét utáni felépülés ugyan eltartott néhány hétig, utána viszont a nő máris csodálatosan érezte magát. A súlycsökkentés érdekében több fehérjét és zöldséget kezdett fogyasztani, és mielőtt észbe kapott volna, már vékonyabb volt, mint előtte valaha is. „Tudtam, hogy nem térhetek vissza a régi, egészségtelen szokásaimhoz” – emlékszik vissza. Elhatározását aztán véglegesen megerősítette, amikor a műtét után 7 hónappal pozitív lett a terhességi tesztje.
Danielle ezúttal a kritikus hetedik héten is túljutott vetélés nélkül, majd 2022. január 9-én meg is született első gyermeke, egy egészséges fiú, Leo. 2023 szeptemberében pedig második gyermeke is megérkezett – egy újabb fiú, Oliver.
Nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan ismét várandós leszek. Leo első születésnapja előtt csináltam egy terhességi tesztet, és pozitív lett. Csodálatos érzés volt. Hosszú évekig tartott vágyakozás után végre az a boldog anya lehetek, aki mindig is szerettem volna lenni.”
Danielle legalacsonyabb súlya 65 kilogramm volt. Jelenleg 82 kilót nyom, és elégedett az alakjával. Kiegyensúlyozott étrendet követ, és néha megengedhet magának egy kis nassolást is. „Különleges alkalmakkor még mindig elmegyek vacsorázni, és néha gyorséttermekben is eszem – de ez közel sem olyan súlyos, mint korábban volt” – tette hozzá.
Kóros elhízás esetén a bariátria, azaz a testsúlycsökkentő műtét jelenthet tartós megoldást az egészséges, hosszabb élethez.