Több gyerek meghalt Zanzibáron, ebből a húsból ettek

Meghalt nyolc gyerek és egy felnőtt Zanzibáron, miután tengeri teknős húsából ettek. Rajtuk kívül még több tucatnyian kórházba kerültek.

Kilencen meghaltak, 78-an pedig kórházba kerültek, miután tengeri teknőst ettek a zanzibári szigetcsoporthoz tartozó Pemba-szigeten – számolt be róla a The Guardian.

étkezés után rosszul lévő kisfiú
Meghalt nyolc gyerek és egy felnőtt Zanzibáron, miután tengeri teknős húsából ettek. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Súlyos, tömeges ételmérgezés történt

A térségben a tengeri teknős igazi különleges csemegének számít, időnként azonban súlyos chelonitoxizmust okoz, amely az ételmérgezés egyik fajtája. A fent említett fertőzöttek kedden fogyasztották el a teknőshúst, és szombatig kilencen haltak meg.

„Az elhunyt felnőtt az egyik, szintén áldozattá vált gyerek édesanyja volt” – ismertette dr. Haji Bakari körzeti orvos. Hozzátette, a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy az összes áldozat evett a tengeri teknős húsából. A lakosságot most felszólították, hogy kerüljék az állat fogyasztását.

Nem ez az első ilyen eset

A cikkben arra is kitértek, hogy már korábban is szedett áldozatokat, köztük gyerekeket is a teknős okozta ételmérgezés. 2021 novemberében például heten vesztették életüket Pembában – egyikük mindössze 3 éves volt. Három másikat személy pedig kórházba került a panaszai miatt.

Halálos fertőzést kapott egy osztrigától egy férfi
A becslések szerint egymilliárd osztrigából mindössze egy rossz. Aki viszont véletlenül azt fogyasztja el, az akár az életével is fizethet érte. Így történt egy floridai férfival is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22 °C
Minimum: +10 °C

Az ország északkeleti felén kiderül az ég, de másutt is sok lesz a napsütés a gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett. Hazánk délnyugati felén helyenként kialakulhat zápor, zivatar. Az északkeleti, északi szél a Dunától keletre több helyen megélénkül, északkeleten és zivatar környékén erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 24 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő. Hiába erős lesz a napsugárzás, ma a hidegfrontra érzékenyek készüljenek!

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra