Sertészsírra cserélik az olajat az élelmiszerekben

Az ukrajnai háború okozta alapanyag-beszerzési problémák miatt a gyártók május elseje óta helyettesítő összetevőket is használhatnak élelmiszereik előállításához, így például más összetevők válthatják fel a finomított napraforgóolajat és a búzát. Meg is jelentek az első termékek, amelyek olaj helyett immár sertészsír felhasználásával készülnek.

A háború Európa-szerte zavart okozhat az élelmiszerekkel és összetevőikkel való ellátásban, illetve jelentős áremelkedést hozhat bizonyos alapanyagoknál. A hazai élelmiszerellátás zavartalan biztosítása érdekében május 2-án jelent meg az a határozat, amely lehetővé teszi a magyar élelmiszer-vállalkozások számára helyettesítő összetevők felhasználását az élelmiszerekben – hívta fel a figyelmet a Tudatos Vásárlók Egyesülete . Az érintett termékek továbbra is ugyanazzal a névvel és csomagolással kerülnek forgalomba, a gyártóknak mindössze azt kell biztosítaniuk, hogy az eladás helyén kikerüljön egy megfelelő tájékoztató felirat a változásról. Emellett honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is részletes és nyilvános listát vezet az alapanyag-helyettesítés által érintett élelmiszerekről.

élelmiszerbolt, élelmiszer-vásárlás, konzerv, bevásárló kosár
Egyes élelmiszerek összetevői megváltozhatnak az ukrajnai háború miatt. Fotó: illusztráció, Getty Images

A listán egyelőre a Szegedi Paprika Zrt. egyes termékei szerepelnek, egészen pontosan 35 különböző konzerv. REÁL Rakott káposzta 400g, COOP Lencsefőzelék lecsókolbásszal 400g, aro Húsgombóc paradicsomos szószban 400g, Penny Babgulyás sertéshússal 400g – csak néhány az érintett termékek közül, amelyek közös pontja, hogy napraforgóolaj helyett immár sertészsírral készülnek. A gyártócég saját honlapján az ukrajnai háború okozta alapanyag-beszerzési nehézségekre hivatkozva jelentette be a receptváltoztatást, amelyről a termékek csomagolásán a minőségmegőrzési idő közelében nyomtatásban is találhatunk tájékoztatást vásárlóként.

De mit is jelent ez egészségügyi szempontból? „A különbség, hogy a finomított napraforgóolaj nem tartalmaz koleszterint eredendően, de a sertészsír igen” – mutatott rá a Tudatos Vásárlók megkeresésére Somogyi-Kovács Anita jogi szakokleveles sportdietetikus. Kifejtette, 100 gramm sertészsír hozzávetőleg 95 milligramm koleszterint tartalmaz. A magas koleszterinszinttel élők számára javasolt, hogy napi koleszterin-bevitelüket tartsák 200 milligramm alatt. A sertészsírnak magasabb a telítettzsírsav-tartalma, amely a koleszterinszintet növeli, de nem mindegy, hogy valójában mennyivel emelkedik a készétel telítettzsírsav-tartalma. Például a COOP Lencsefőzelék lecsókolbásszal 400g olajjal készült változata 100 grammonként 2,5 gramm zsírt, azon belül 1 gramm telített zsírsavat tartalmazott. Egyelőre nem ismert, hogy az olaj sertészsírral való helyettesítése mennyivel változtatja meg a zsírértékeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!